
Kettős mércét, a keleti tagállamokkal szembeni előítéletet emlegetett egyes nyugati országok részéről a jogállamiság megítélése és a sajtószabadság területén Viviane Reding szerdán, egy brüsszeli panelbeszélgetésen.
2013. szeptember 05., 15:542013. szeptember 05., 15:54
Azokat az információkat hozta fel példaként, amelyek az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett titkos adatgyűjtésről a brit sajtóban kiszivárogtak. Az alapjogokért és igazságügyi kérdésekért felelős luxemburgi biztos elmondta, hogy tapasztalata szerint ha egy keleti tagállamban nyomást gyakorolnak egy újságíróra, akkor a német, a brit, a francia, a svéd és a finn külügyminiszter izgatott lesz, és a bizottság beavatkozását kéri, az Európai Parlament azonnal plenáris vitát kezdeményez és határozati javaslatot készít, amelyben elítéli a történteket. \"Ezek a miniszterek és képviselők egyetlen egyszer sem telefonáltak, amikor (David) Mirandát letartóztatták a londoni repülőtéren három héttel ezelőtt, vagy amikor a The Guardiannek meg kellett semmisítenie bizonyos bizonyítékokat a brit kormány kérésére\" - jelentette ki Reding, aki egyúttal arra is rámutatott, hogy az európai Bizottságnak nem szabad belesétálnia a \"Kelet-ellenes\" előítéletek csapdájába a jogállamiságról folyó vitákban. David Miranda a The Guardian egyik újságírójának, Glenn Greenwaldnak az élettársa. Greenwald volt az, aki a baloldali brit lapban feltárta az Edward Snowden által kiszivárogtatott, az NSA által végzett titkos adatgyűjtés részleteit. Mirandát augusztusban a terrorizmus elleni brit törvényre hivatkozva több órára feltartóztatták a rendőrök a londoni Heathrow reptéren. Kihallgatták, elkobozták számítógépét, mobiltelefonját, digitális fényképezőgépét és memóriakártyáit. Mirandának fel kellett fednie az elektronikus postafiókjához és a közösségi oldalakhoz használt jelszavait is.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
szóljon hozzá!