
Fotó: Aljazeera.com
A palesztinok nem fognak távozni, maradnak a saját földjükön – jelentette ki Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke szombaton az egyiptomi fővárosban, Kairóban tartott békecsúcson tartott nyitóbeszédében.
2023. október 21., 14:582023. október 21., 14:58
2023. október 21., 16:072023. október 21., 16:07
„Soha nem megyünk el, soha nem hagyjuk el földjeinket (...) És a végsőkig ellenállunk” – mondta beszédében Abbász.
Abbász leszögezte: az általa vezetett Palesztin Hatóság „az egyetlen entitás”, amely a palesztinokat képviseli, és hogy a térség számára az egyetlen megoldás a két állam létrehozása a korábbi Palesztinában, Kelet-Jeruzsálemmel a palesztin állam fővárosaként.
Abbász elnök elítélte „a civilek megölését mindkét oldalon”, és felszólított „a túszok szabadon bocsátására mindkét oldalon”.
de „Izrael ezt természetesen nem engedélyezte”.
A csúcstalálkozón részt vevő arab vezetők egyöntetűen elítélték, hogy Izrael két hete bombázza a Hamász gázai állásait.
Az Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kezdeményezésére összehívott találkozó célja, hogy megvitassák egy kiterjedt regionális háború megelőzésének módozatait.
A fórumon Egyiptom meghívására 34 ország vesz részt, köztük a legtöbb arab állam – ezen belül Bahrein, Irak, Katar, az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia – vezetői, több nyugati ország, valamint három nemzetközi szervezet, az ENSZ, az Arab Liga és az Afrikai Unió képviselői.
Jelen van mások között Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Annalena Baerbock német külügyminiszter, de Izrael hiányzik a találkozóról.
Az Egyesült Államok, a zsidó állam fő szövetségese is csak alacsonyabb szinten, kairói nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjével képviselteti magát.
Kijelentette: Egyiptom „elkötelezett a humanitárius segítségnyújtás biztonságos, akadálytalan és fenntartható áramlásának biztosítása mellett a Gázai övezetbe.”
II. Abdalláh, Jordánia királya az ellenségeskedés és a Gázai övezet blokádjának azonnali beszüntetésére szólított fel. Az uralkodó szerint „rendszeres humanitárius segítségnyújtásra van szükség a bombázásoktól szenvedő palesztin lakosság számára”.
– mondta. Úgy vélte, hogy „ami most a Közel-Keleten történik, az a tartós és igazságos rendezés érdekében tett béketörekvések kudarca”.
António Guterres ENSZ-főtitkár azonnali tűzszünetet és a túszok szabadon bocsátását követelte. Hangsúlyozta, hogy mindent meg kell tenni a vérontás megállítása és a két független állam létrehozása érdekében.
A beszámolók szerint egyébként az Egyiptom és Gáza közötti, reggel megnyitott határátkelőt már le is zárták, miután az előzetesen engedélyezett húsz, segélyeket szállító kamion áthaladt.
A jelentések szerint a szállítmány egészségügyi eszközöket tartalmaz, üzemanyagot nem.
Miközben egyébként a csúcstalálkozó zajlik, Izrael a Hamász palesztin iszlamista csoport által október 7-én Dél-Izrael ellen indított meglepetésszerű támadást követően szárazföldi támadásra készül a Gázai övezet ellen.
Azóta több mint 4100 palesztin halt meg az izraeli ellentámadásban a gázai egészségügyi minisztérium szerint, és egyre fokozódik a humanitárius válság.
Egyébként az izraeli hadsereg szerint a zsidó állam és a Hamász palesztin szervezet között két hete kirobbant fegyveres harcoknak
Az X platformon szombaton közzétett adatok szerint a Gázai övezetből 6900 rakétát lőttek ki Izraelre, melyek közül több mint 450 az övezeten belül csapódott be. Az izraeli hadsereg a Hamász tucatnyi vezetőjét és több mint 1000 tagját „semlegesítette”, egy részüket izraeli felségterületen.
A Gázai övezetet ért izraeli megtorló légicsapásoknak a Hamász által ellenőrzött egészségügyi minisztérium szerint legkevesebb 4137 áldozatuk van.
A külügyminisztérium Libanon déli területeinek azonnali elhagyására kéri a román állampolgárokat
A térségben romló biztonsági helyzet miatt frissítette szombaton a külügyminisztérium a Libanonra vonatkozó utazási figyelmeztetést.
A közelmúltban lezajlott fegyveres összecsapások miatt határozottan azt tanácsolják a román állampolgároknak, hogy azonnal hagyják el Libanon déli területeit (a Litani folyótól délre fekvő régiót), kerüljék az utazást Libanonba, és akik a közel-keleti országban tartózkodnak, azok fontolják meg a hazatérésüket - olvasható a külügyminisztérium közleményében.
A Libanonban tartózkodó román állampolgárok a bejrúti román nagykövetségen kérhetnek segítséget a +961 5 924 849, +961 5 920 432, +961 5 920 452 telefonszámon.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!