Hirdetés

„A siker záloga az erő” – Orbán Viktor évértékelője

•  Fotó: mti

Fotó: mti

Magyarország miniszterelnöke szerint a sikeres Magyarország záloga az erő. Orbán Viktor tizenhatodik évértékelő beszédében vasárnap azt mondta: a posztkommunista rendszer húsz év alatt nem tudta bizonyítani fölényét a régivel szemben, ezért az embereknél „betelt a pohár”, második rendszerváltásra volt szükség.

Hírösszefoglaló

2014. február 16., 20:092014. február 16., 20:09

A magyarokat új nemzeti és politikai közösséggé kellett szervezni, ezért volt szükség új alaptörvényre, az ország szuverenitását helyre kellett állítani, rendet kellett teremteni, és új, igazságosabb közteherviselést biztosító megállapodást kellett kötni az emberekkel – sorolta.

A miniszterelnök azt mondta, kormányának legfőbb célja a közösség megerősítése volt, mert a sikeres Magyarország záloga az erős állam és a cselekvőképes kormány. Orbán szerint Magyarország egy nagy, felívelő korszak küszöbén áll. Úgy fogalmazott: ezen a küszöbön „kell együtt átlépnünk\", amihez ki kell tartani a „világos, egyenes beszéd mellett\", és nem szabad visszacsúszni a „hímezés-hámozás\" világába, ahol egy „ordas nagy hazugságról\" azt mondják, nem bontották ki az igazság minden részletét.

Orbán Viktor szerint lassan visszatér a magyarok önbizalma. „Elegünk lett abból a politikából, amely mindig csak azt lesi, hogyan feleljünk meg\" például a Nyugatnak, a bankároknak vagy a külföldi sajtónak – hangsúlyozta a miniszterelnök. Kitért a 2010-es választási győzelmükre is, amelyet úgy jellemzett, hogy 2010-ben valójában rendszerváltás történt, húsz év alatt a második.

A kormányfő szerint Magyarország már nem az az ország, mint amelyik négy éve volt. „Azzal, hogy megváltoztattuk a jelenünket, megváltoztattuk a jövőnket is, más jövőnk lesz, mint amit a londoni vagy a brüsszeli jósdák papjai jövendöltek nekünk, már ha a szavazók is így akarják\" – közölte a kormányfő.

Szólt arról is, hogy a multik és a fogyasztók, a bankok és a devizahitelesek közötti konfliktusokat nem ők robbantották ki, már a kormányváltáskor is folyamatban voltak, és Magyarország mindenhol vesztésre állt. „2010-ben azt kellett eldöntenünk, hová állunk a ringben, és mi a piros-fehér-zöld sarkot választottuk. Azóta több menetet is megnyertünk, de a küzdelemnek nincs vége\" – hangoztatta. „Ne hagyjuk, hogy elvegyék a rezsicsökkentést, a gyermekek után járó adókedvezményt, a bérek növekedését, a gyed extrát, az időskor biztonságát\" – mondta.

Az április 6-ai parlamenti választáson újra meg kell mutatni: „erősek és egységesek vagyunk\" – jelentette ki Orbán évértékelő beszédének végén. „Mutassuk meg: nem gazsulálunk senkinek, mutassuk meg, hogy a magunk útját fogjuk járni\" – mondta a kormányfő hét héttel az országgyűlési választás előtt, hozzátéve, hogy „ha nem mi irányítjuk a saját életünket, valaki más fogja\".

„Fújjátok meg a kürtöket, és nyergeljetek, mert holnap reggel indulunk! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!\" – zárta félórás beszédét Orbán Viktor a telt házas Millenáris Teátrumban.

Gyurcsány: történelmi válság van Magyarországon
Gyurcsány Ferenc szerint 24 évvel a rendszerváltozás után Magyarországon történelmi válság van. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szombati évértékelőjén azt is kijelentette: tavasszal Mesterházy Attila MSZP-elnök vezetésével meg fogják nyerni a választást. A volt miniszterelnök egy fővárosi szálloda különtermében tartott, sorrendben tizedik évértékelőjén úgy fogalmazott, „mintha egy mocsár közepén állnánk, süpped a lábunk alatt a talaj\".
Szerinte a társadalom túlnyomó többsége nemcsak csalódott, hanem fogalma sincs, merre tovább. Gyurcsány Ferenc azt mondta, „itt állunk a semmi közepén\", mára a köztársaságot felszámolták, a nemzetet szétszakították, a gazdaság egy helyben topog, milliók szenvednek a mindennapi megélhetés gyötrelmeitől, az államfő „egy hitelét vesztett báb\", a kormányfő pedig egy „szélhámos\". A DK elnöke azt mondta: nem akarja bántani a választókat, de „mi Kádár népe maradtunk\", ugyanis a lakosság jelentős része nosztalgiával gondol vissza Kádárra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren

Agyrázkódással került kórházba egy 49 éves ukrán férfi, aki a Dnyeszter folyón átúszva próbált eljutni a Moldovai Köztársaságba, miközben az őt motorcsónakkal üldöző ukrán határőrök a beszámolók szerint evezőkkel ütlegelték.

Ezrek szöknek át Ukrajnából Moldovába: brutális határőrakciót filmeztek le a Dnyeszteren
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja

A Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat Orbán Viktor. Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon keményen bírálta a Fidesz elnökének vasárnapi lakiteleki megnyilatkozását.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak, Magyar Péter az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatási kísérletével vádolja
2026. október 18., vasárnap

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal

Az Egyesült Államok és Európa egy négypilléres békemegállapodáson dolgozik, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak, de mindkét féltől komoly engedményeket követelne.

Béke ukrán területek árán? Négy pontban körvonalazódik Trump új megállapodása Oroszországgal
2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
Hirdetés