2010. december 29., 09:402010. december 29., 09:40
A tekintélyes amerikai napilap írásának szerzője Anne Applebaum amerikai történész, újságíró, Kelet-Európa-szakértő, Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter felesége, akit – mint cikkében maga is megemlíti – két hete a budapesti Terror Háza Múzeum és a Mol Nyrt. közös Petőfi-díjával tüntettek ki a szovjet Gulag-táborok és a kelet- és közép-európai kommunizmus történetének kutatásáért.
A kommunizmusból a demokráciába való átmenet Magyarországon egyértelműen sikeres volt – írja. Az elmúlt néhány hónapban azonban – folytatódik a cikk – Magyarország arról adott példát Európának, hogy milyen törékeny dolog a demokrácia – még ott is, ahol működik. A szerző felidézi az őszödi beszédet, az azt követő budapesti zavargásokat és az általa alkalmatlannak nevezett szocialisták megsemmisítő választási vereségét. De – folytatja – a győzelem nem volt elegendő Orbánnak, aki ellenzéki éveit arra használta, hogy előkészítse a revansot az őt nem támogató újságírók, a rá nem szavazó választók, minden „korrupt és alkalmatlan” ellenfele ellen. Legutóbb törvénycsomagot fogadtatott el a média irányításáról. A médiatanács kizárólag fideszes kinevezettekből áll, akik 1 millió dollárig terjedő bírságot szabhatnak ki a „kiegyensúlyozatlan” tudósításokra, és a testület feladatául kapta „az emberi méltóság” védelmét is, „bármit is jelentsen ez”. Megemlíti, hogy a Fidesz támogatói „nagyon utálják”, ha a liberálisok „lefasisztázzák” őket.
Az amerikai újságírónő véleménye szerint sem a „fasizmus” a probléma ezzel a kormánnyal, hanem az, hogy határtalanul lenézi a „liberális elitet” és a „fősodratú médiát”. Ez nem magyar sajátosság, sok amerikai politikus is szívesen megbüntetné a „kiegyensúlyozatlan” újságírókat, akik nem tisztelik az „emberi méltóságot” – jegyzi meg.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.