
Kövér László az idei tordai megemlékezésen
Fotó: Biró István
A vallásszabadság napjává nyilvánítaná az Országgyűlés január 13-át, annak évfordulóját, amikor az erdélyi országgyűlés 1568-ban elfogadta a tordai vallásügyi törvényt – az erről szóló előterjesztést pénteken nyújtotta be két fideszes, egy kereszténydemokrata és egy szocialista politikus.
2018. február 16., 22:282018. február 16., 22:28
2018. február 16., 22:292018. február 16., 22:29
Kövér László házelnök, Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője, Szászfalvi László, a KDNP frakcióvezető-helyettese, valamint Hiller István szocialista képviselő előterjesztéséről várhatóan a jövő héten dönt a parlament, a házszabálytól eltérve.
A jogszabály elfogadói – ahogy az előterjesztés fogalmaz:
– emlékezni kívánnak a tordai vallásügyi törvényre, amely a világon először foglalta jogszabályba a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot.
A törvény szövege kitér arra is, hogy az erdélyi országgyűlés a reformáció eszmeiségéből fakadó törvénnyel a hitelvi sokszínűség mellett kötelezte el magát, aminek köszönhetően a reformáció különböző ágai szabadon és békés úton alakulhattak önálló egyházzá.
A jogszabály azt is tartalmazza, hogy a tordai törvényben foglalt eszmeiség, a közösség vallási önrendelkezése a modern demokrácia egyik előzményeként is értékelhető, amelyet méltán tekinthetünk a keresztény Európa egyik alapértékének.

Mivel a történelemben ritkán fordul elő, hogy egy esemény olyan egyetemes rangra emelkedjék, mint a vallásszabadságról szóló tordai vallásbéke, az Európai Parlament nyilvánítsa a törvényt kiemelt jelentőségű európai értéknek – jelentette ki Tőkés László Brüsszelben.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!