2011. szeptember 30., 09:292011. szeptember 30., 09:29
A szlovák kormány szerdai ülésén tárgyalt a megegyezésről, a nyilatkozatot csak Daniel Lipsic belügyminiszter nem szavazta meg. A kormánynak szeptember 30-áig kell kidolgoznia állásfoglalását Malina Hedvig strasbourgi beadványával kapcsolatban, erre több mint fél éve volt, mert az emberi jogi bíróság keresetét még március 28-án megkapta.
Az Új Szó érdeklődött az Európai Emberi Jogi Bíróság szlovákiai kormányképviselőjénél, Marica Pirosíkovánál, aki azt mondta: a különleges körülményekre való tekintettel nem beszélhet arról, hogy elkészül-e az említett időpontra az állásfoglalás. Ez a körülmény a lap értesülései szerint az, hogy az igazságügyi miniszter ismét javasolta Hedvig ügyvédjének a békés megegyezést. A bíróság szabályzata szerint a felek sem a tárgyalás tényéről, sem az ott elhangzott feltételekről nem beszélhetnek. „Ez nem egy elsöprő győzelem, de fontos lépés afelé. A kormányban ülő tisztességes emberek igyekezetét látom ebben a gesztusban, hogy elhatárolódjanak elődeik gyakorlatától, és ezt nagyra értékelem” – mondta a lapnak Roman Kvasnica, Malina Hedvig ügyvédje.
A magyar diáklány – aki azóta férjhez ment és kétgyermekes anya lett –, akit 2006. augusztus 25-én támadtak meg Nyitrán, 2007. november 22-én fordult az Európai Emberi Jogi Bírósághoz. Az a tény, hogy a testület értesítette a szlovák kormányt beadványáról, azt jelenti, hogy a panasz megfelel az Emberi jogok európai egyezményében meghatározott feltételeknek. Az Új Szó úgy tudja: a szlovák kormány elismerte a jogsértést, és békés megegyezés készül.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.