Hirdetés

A románok alkotják a legnagyobb bevándorló közösséget Olaszországban

Mintegy hatmillió bevándorló él Olaszországban, akiknek több mint nyolc százaléka illegálisan tartózkodik az országban; a legtöbb bevándorló Romániából érkezett Itáliába.

MTI

2017. december 06., 10:592017. december 06., 10:59

A kedden közölt legfrissebb olasz statisztikai adatok szerint az 57 milliós Olaszországban valamivel kevesebb mint hat millió bevándorló él. Számuk 1,5 százalékkal emelkedett egy évvel ezelőtthöz képest. Az Olaszországban tartózkodó bevándorlók 8,2 százaléka számít illegálisnak, ami azt jelenti, hogy nincs bejelentve és nincs tartózkodási engedélye. Utóbbiak jelentős része évek óta Olaszországban él és alkalmi munkát végez.

A tartózkodási engedéllyel Olaszországban élő és dolgozó bevándorlók többsége román (23,2 százalék), albán (8,9 százalék) és marokkói (8,3 százalék).

Hirdetés

2016-ban több mint 200 ezer bevándorló részesült olasz állampolgárságban, köztük minden tízből négy kiskorú volt, vagyis Olaszországban letelepedett bevándorlók gyermekei jutottak olasz állampolgársághoz. Matteo Salvini, az egyre erősödő Északi Liga vezetője bejelentette, hogy a párt vasárnap Rómában utcai tüntetést tart az ellen, hogy az Olaszországban született vagy ott hosszabb ideje élő bevándorló-gyerekek automatikusan olasz állampolgársághoz jussanak.

Az erről szóló törvénytervezetet (ius soli) az olasz balközép kormány még a törvényhozás vége előtt el akarja fogadtatni. A törvény a számítások szerint majdnem 800 ezer bevándorló gyereket juttatná olasz állampolgársághoz. Matteo Salvini korábban kijelentette, hogy Itáliában az olaszok „etnikai lecserélése” zajlik. Az Északi Liga vezetője szerint az olasz balközép kormány migrációs politikájával Olaszországban előre tervezett invázió zajlik, „semmittevők és bűnözők” árasztják el Olaszországot, „akik nem háború elől menekülnek, hanem Olaszországban teremtenek konfliktushelyzetet".

Az olasz belügyminisztérium keddi adatai szerint az év eleje óta több mint 117 ezer migráns érkezett Olaszországba, a tavalyi év ugyanezen periódusában mért több mint 173 ezerhez képest.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés