
Óvatosság. Macron szerint Franciaország nem küld csapatokat Ukrajnába
Fotó: Facebook/Emmanuel Macron
Franciaország nem készül harcoló szárazföldi csapatokat küldeni Ukrajnába – jelentette ki Emmanuel Macron államfő a Le Parisien című napilap honlapján kedd este megjelent interjúban.
2025. február 19., 08:282025. február 19., 08:28
„Franciaország nem készül arra, hogy harcoló szárazföldi csapatokat küldjön egy konfliktusba, a frontra”
– fogalmazott Macron.
A Kijevnek nyújtandó biztonsági garanciák megoldásai között szerepelne ugyanakkor – a Moszkvával kötendő esetleges békemegállapodás részeként – „szakértők, vagy akár csapatok küldése korlátozott számban, minden konfliktusövezeten kívülre, hogy támogassák az ukránokat, és szolidaritást tanúsítsanak. Ezen gondolkodunk a britekkel” – mondta a francia elnök.

Az ukrajnai helyzettel és az európai biztonsággal kapcsolatos újabb tanácskozást tartanak szerdán Párizsban – számolt be kedden a Reuters, amely szerint ezen a megbeszélésen Románia is képviseltetni fogja magát.
Emlékeztetett arra, hogy egy másik lehetőség lehetne Ukrajna NATO-tagsága, amelyről viszont Oroszország hallani sem akar, és amit Donald Trump amerikai elnök már a tárgyalások előtt is kizárt – hangsúlyozta Macron.
A francia elnök bejelentette, hogy szerdán újabb találkozót szervez Párizsban „több európai és Európán kívüli állam” részvételével Ukrajnáról – azzal a céllal, hogy a hét végéig mind a 27 uniós országgal találkozzon –, a hétfői találkozót követően, amelyen nyolc vezető európai ország – Franciaország mellett Németország, az Egyesült Királyság, Olaszország, Lengyelország, Spanyolország, Hollandia és Dánia –, valamint az Európai Unió és a NATO vezetői vettek részt.
Az elnöki hivatal egyelőre nem közölte, hogy a szerdai újabb találkozónak mi lesz a tárgya, és kik vesznek rajta részt, de a Le Monde című napilap úgy értesült diplomáciai forrásokból, hogy a meghívottak között van Norvégia, Kanada, Csehország, Görögország, Finnország, Románia, Svédország, Belgium és a balti államok.

Négy alapelvben állapodott meg az Egyesült Államok és Oroszország az ukrajnai háború kapcsán Szaúd-Arábiában folytatott tárgyalásokon. Eközben Moszkva bejelentette: Vlagyimir Putyin kész tárgyalni Volodimir Zelenszkijjel.
Bár a Donald Trump és orosz kollégája, Vlagyimir Putyin közötti párbeszéd múlt heti újrafelvétele több európai vezetőt megdöbbentett, és nem vették jó néven, hogy az Ukrajnáról szóló tárgyalások várhatóan európai részvétel nélkül folynak majd, Emmanuel Macron elsősorban ennek a pozitív oldalát emelte ki.
A francia elnök szerint Donald Trump „hasznos párbeszédet indíthat újra” Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Oroszország birodalmi, imperialista jellegű háborút folytat Ukrajna ellen, amelynek a jövője ezért azon múlik, hogy egy esetleges békemegállapodásban milyen biztonsági garanciákat kap – jelentette ki a Krónikának Bendarzsevszkij Anton elemző.
Emmanuel Macron megítélése szerint „Oroszország egzisztenciális fenyegetést jelent az európaiakra, tekintettel a különböző területeken folytatott tevékenységeire”.
Miközben az oroszok és az amerikaiak Rijádban megállapodtak abban, hogy tárgyalókat neveznek ki az ukrajnai háború ügyében, a francia elnök telefonbeszélgetést folytatott Donald Trumppal.
Elmondása szerint emlékeztette az amerikai elnököt arra, hogy „mindenkinek az az aggodalma, hogy egy egyszerű tűzszünet semmiképpen sem oldaná meg a konfliktust”.

Ukrajna NATO-tagsága elfogadhatatlan Oroszország számára – jelentette ki az orosz külügyminisztérium kedden annak kapcsán, hogy Szaúd-Arábiában találkozik Marco Rubio amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
„A közelmúlt történelme számunkra bebizonyította, hogy amikor csak tűzszünet van, azt Oroszország nem tartja tiszteletben”
– jelenetette ki a francia elnök.
Véleménye szerint az európai szövetségeseknek képesnek kell lenniük arra, hogy álláspontjukat képviseljék, és hogy „megoldásokkal szolgáljanak” arra, hogy milyen „biztonsági garanciákat” tudnak nyújtani az ukránok védelmére.

A kapkodásból és a sértett nyilatkozatokból látható: az európai vezetők jelentős része nem vette komolyan Donald Trump újdonsült amerikai elnök ígéretét, hogy hivatalba lépését követően rövid időn belül igyekszik véget vetni az ukrajnai háborúnak.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
szóljon hozzá!