Hirdetés

A román külügyminiszter Budapesten: a kisebbségi törvény kormányzati prioritás

A magyar EU-elnökség rendkívüli erőfeszítéseket tesz azért, hogy az EU-tagállamok foglalkozzanak Románia és Bulgária schengeni csatlakozásával; az övezet kiterjesztésének kérdése semmilyen összefüggésben nincs a schengeni rendszer felülvizsgálatát célzó kezdeményezésekkel – mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután megbeszéléseket folytatott román kollégájával.

MTI

2011. május 19., 16:042011. május 19., 16:04

A magyar diplomácia irányítója úgy fogalmazott: azon túlmenően, hogy az Európai Tanács júniusban megállapítja, mindkét ország teljesíti a technikai feltételeket, el kell érni, hogy politikai utalás legyen arra, hogy napirenden tartják a két ország felvételét a belső határellenőrzéstől mentes schengeni övezetbe.

Martonyi János megköszönte Teodor Baconschi román külügyminiszternek, hogy országa támogatta és támogatja a soros magyar EU-elnökséget, és megjegyezte, „nagyon sok közös érdek, közös szempont kapcsol össze minket az Európai Unióban”.

A magyar külügyminiszter azt mondta, a magyar EU-elnökség alapvető céljait Románia is osztja. Ezek közé sorolta a Duna-stratégiát, utalva arra, hogy a környezeti kockázatok kérdését együttesen kell kezelni. Nyilvánvalóan a közös célok között szerepel továbbá a roma-stratégia, a gazdasági törvényhozás, Horvátország mielőbbi EU-csatlakozása, valamint a minkét ország számára fontos politikák, így a kohéziós, a mezőgazdasági és energiapolitika fenntartása – tette hozzá.

Martonyi János elmondta, hogy a kétoldalú kereskedelemben óriási egyensúlyhiány alakult ki Magyarország javára, ezzel kapcsolatban a magyarországi román befektetések növelését javasolta kollégájának.

A nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban azt mondta: Budapest örömmel fogadta, hogy „minden valószínűség szerint nem fenyegeti veszély” az oktatási törvény azon rendelkezéseit, amelyek a történelem és földrajz tantárgy anyanyelven történő oktatását teszik lehetővé. Hozzátette, hogy remélhetőleg rövidesen elfogadják a romániai magyarság számára nagyon lényeges kisebbségi törvényt.

Teodor Baconschi kijelentette, hogy Románia teljes mellszélességgel támogatta a magyar EU-elnökséget, megállapította ugyanakkor, hogy a magyar-román partnerségnek új dimenziókat kell nyernie.

Elmondta, Bukarest azt javasolta, hogy ősszel legyen közös magyar-román kormányülés a kétoldalú kapcsolatok teljes körének áttekintésére. Mint kifejtette, meg lehet vizsgálni egyebek mellett azt, hogyan lehet továbblépni a nemzetiségi együttműködésben.

A miniszter külön köszönetet mondott a magyarországi román ortodox egyház elismerése és támogatása érdekében tett erőfeszítésekért.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a kisebbségi törvény elfogadása a jelenlegi koalíciós kormány legfontosabb céljai közé tartozik, nem politikai nyomásra történik, „hiszünk abban, hogy ez egy igazságos törvényjavaslat”. A történelem és földrajz tárgyak kisebbségi nyelven történő oktatásával kapcsolatban arról beszélt: Románia élen jár azokban a törekvésekben, amelyek lehetővé kívánják tenni, hogy az oktatás minél több nyelven történjen, mint mondta, „az európai értékek mentén járunk el”.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés