2011. december 06., 15:412011. december 06., 15:41
A rendőrség hétfő esti döntésével a világ egyik legszebb sugárútján szeptember 13-án életbe lépett rendeletet a környékbeli utcákra is kiterjesztette, érvényét pedig meghosszabbította 2012 nyaráig. A Champs Elysées-n eredetileg január 6-ig lett volna tilos a koldulás.
„Három hónap alatt több mint háromszáz bírságolás történt a Champs Elysées körzetében, a megbüntetett személyek szinte mindegyike román állampolgárságú” - közölte a prefektúra. Közülük hetvenet kitoloncoltak a francia hatóságok.
A rendőrség megállapította, hogy a párizsi kollegáikat segítő román rendőrök „nagy munkát végeztek a koldusok és az őket irányítók azonosításában, s meggyőződésük, hogy az ezeken a helyeken előforduló személyek többsége szervezett bűnözői hálózatokhoz tartozik”.
A fiatalkorú románokból álló zsebtolvajbandák elleni küzdelem részeként mintegy 24 román rendőr segíti két hete párizsi társaik munkáját, s január közepéig járőröznek párban francia kollegáikkal - akiknek sokszor nagy nehézséget jelent, hogy egyáltalán szót értsenek a zsebtolvajláson rajta kapott román kiskorúakkal - elsősorban a párizsi metróban, valamint olyan turisták által látogatott helyek közelében, mint a Champs-Elysées, a Notre Dame, a Montmartre, az Eiffel-torony vagy a párizsi nagyáruházak.
A koldulást a Louvre környékén és a Tülériák kertjében is 2012 nyarának végéig tiltotta meg a prefektúra, míg a Caumartin-Haussmann negyedben, a párizsi nagyáruházak környékén az év végi bevásárlások idején, 2012. január 15-ig érvényes a tiltás.
„Ez egy nagyon hasznos rendelet” - hangsúlyozta Claude Guéant belügyminiszter, aki megerősítette, hogy a román bűnözés elleni harc jegyében volt rá szükség. Bertrand Delanoe, Párizs szocialista főpolgármestere viszont megdöbbenésének adott hangot a „kommunikációs akcióért, amelynek célja a lakosság egy részének megbélyegzése”.
„Megdöbbentő, hogy pénzbüntetéssel és represszióval akarnak a szegénység ellen küzdeni, miközben az állam nem teljesíti kötelezettségeit sem a kiskorúak védelmének, sem a sürgősségi szállásoknak a terén” - olvasható a rendőrség felett jogkörrel nem rendelkező városvezető közleményében.
Októberben Marseille-ben a városvezetés tiltotta be a koldulást a belvárosban, s a közelmúltban más francia városokban, Nizzában, Montpellier-ben vagy Chartres-ban is hasonló rendeleteket alkottak.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.