
Romániának fokoznia kell a romákkal szembeni megkülönböztetés leküzdésére, valamint a területén élő valamennyi nemzeti kisebbség jogainak védelmének javítására irányuló erőfeszítéseit – közölte az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény tanácsadó bizottsága (FCNM) szerdán.
2018. február 21., 13:412018. február 21., 13:41
2018. február 21., 13:422018. február 21., 13:42
A strasbourgi székhelyű, 47 tagállamot számláló Európa Tanács szakértő bizottsága jelentésében aláhúzta, Romániának meg kell teremtenie a kisebbségi jogok védelmének egységes és koherens jogi kereteit, mert a hatályos rendeletek eltérő szempontok szerint szabályoznak, amely által ellentmondásos értelmezésükre nyílik lehetőség.
A szakértők kiemelték, hogy a romák elleni általános előítélet komoly aggodalomra ad okot, ez tükröződik a bírósági döntésekben és a hatóságok nyilatkozataiban egyaránt. „Amíg a romákkal szemben használt intoleráns nyelvhasználat korábban csak a szélsőjobboldali politikai pártokra korlátozódott, mára a fő politikai diskurzus részévé vált” – emelték ki. Kitértek arra is, hogy a hatóságok erőfeszítései ellenére továbbra is szegregáció mutatkozik az oktatás területén. Emellett a roma gyerekek 22 százaléka nem jár iskolába, lemorzsolódásuk 70 százalékos.
A romániai egyéb kisebbségek tekintetében az illetékes bizottság megjegyezte, hogy a 2015-ös választási törvény, amely a nemzeti kisebbségek számára egy-egy képviselőjük megválasztását biztosítja, nem teremt kedvező feltételeket a nemzeti kisebbségi szervezetek közötti szabad és tisztességes versenyhez. Hozzátették ugyanakkor, hogy az állami rádió és televízió csatornák továbbra is széles körű programkínálattal rendelkeznek a nemzeti kisebbségekhez kapcsolódóan.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!