
Románia ígéretet kapott az Egyesült Államoktól arra, hogy a júliusban Varsóban megtartandó NATO-csúcson támogatni fogja azt a bukaresti kezdeményezést, miszerint az észak-atlanti katonai szövetség fűzze szorosabbra a tagállamok közötti haditengerészeti együttműködést a Fekete-tengeren – közölte Dacian Cioloș miniszterelnök európai idő szerint kedden éjjel, azt követően, hogy Washingtonban Joe Biden amerikai alelnökkel tárgyalt.
2016. május 25., 15:362016. május 25., 15:36
2016. május 25., 16:582016. május 25., 16:58
„Ismertettem azokat a lépéseket, amelyeket Bulgáriával és Törökországgal közösen tettünk ezen a téren, és ígéretet kaptam arra, hogy támogatni fognak a csúcstalálkozón, hogy a NATO is a kezdeményezés mellé álljon\" – ecsetelte a kormányfő a Fehér Házban lezajlott találkozót követően. Cioloș azt is elmondta, hogy a találkozón ugyancsak támogatást kért egy, ugyancsak a katonai szövetségesekkel partnerségben Románia területén felállítandó vegyes dandárhoz, amely számára Románia biztosítja a szükséges forrásokat, és amelynek célja az elrettentés és a védelem lenne a NATO keleti határán, nem csupán északkeleten, hanem délkeleten is.
A félórásra tervezett, de hetvenpercesre nyúlt találkozót követően a román kormányfő azt is elmondta, hogy az amerikai fél segítséget ígért a kis- és középvállalkozások támogatási programjának fejlesztésében, valamint az állami vállalatok menedzsmentjének minőségi javításában is. A megbeszélésen szóba került a keleti partnerség is, Washington itt is jelezte, hogy egyetért Moldova támogatásának fontosságával. Kitértek a román állampolgárokkal szembeni amerikai vízumkényszer feloldására is, ezen a téren azonban csak annyiban tudtak megállapodni, hogy „tovább dolgoznak annak érdekében, hogy minél rövidebb időn belül sikerüljön megoldást találni\".
A Fehér Ház által a találkozót követően kiadott közlemény szerint Joe Biden méltatta a Cioloș-kormány által a jogállamiság szempontjából lényeges reformok gyakorlatba ültetése érdekében tett erőfeszítéseket, rámutatva, hogy a reformok folytatása hozzájárul Románia demokratikus és gazdasági fejlődéséhez, valamint a két ország közötti gazdasági partnerséghez. Az alelnök egyben köszönetet mondott az Iszlám Állam terrorszervezet elleni, illetve az afganisztáni katonai szerepvállalásért.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!