
Romániának el kell ismernie az azonos nemű személyek között külföldön kötött házasságot – mondta ki kedden kihirdetett ítéletében az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága egy román–amerikai pár ügyében.
2018. június 05., 12:012018. június 05., 12:01
2018. június 05., 12:562018. június 05., 12:56
Az EU bíróságán tárgyalt keresetet Adrian Coman és Robert Claibourn Hamilton nyújtotta be, miután a bukaresti hatóságok visszautasították az ahhoz szükséges dokumentumok kibocsátását, hogy az zonos nem pár Romániában munkát vállalhasson, illetve itt állandó jelleggel tartózkodhasson. A román hatóságok a tartózkodási jog megadása iránti kérelmet arra hivatkozva utasították el, hogy az amerikai férfi Romániában nem minősülhet uniós állampolgár házastársának, mivel Románia nem ismeri el az azonos nemű személyek között kötött házasságot.
Arra hivatkoznak, hogy a hatályos román alkotmány elvileg nem zárná ki a melegházasság hivatalos elismerését, hiszen a „házaspárok önkéntes elhatározásával alapított család” fogalmát használja.
A kedden kihirdetett ítéletet egyféleképpen megelőlegezte az uniós főtanácsnok idén januárban megfogalmazott állásfoglalása, miszerint a tagállamok nem akadályozhatják az uniós polgárok szabad tartózkodáshoz való jogának gyakorlását. Melchior Wathelet szerint a „házastárs” fogalma az uniós állampolgárok és családtagjaik szabad tartózkodáshoz való joga vonatkozásában érvényes az azonos nemű házastársakra is. A főtanácsnok közölte, noha a tagállamok szabadságot élveznek a tekintetben, hogy engedélyezik-e, vagy sem az azonos neműek közötti házasságkötést,
Románia 2001-ben törölte a büntető törvénykönyvből azt a cikkelyt, amely öt évig terjedő börtönnel sújtotta a „nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó” homoszexuális párokat. A 2011-ben elfogadott új polgári törvénykönyv azonban továbbra is tiltja az azonos neműek házasságát, nem ismeri el a román vagy más állampolgárok külföldön kötött házasságát, mint ahogy a külföldön kötött élettársi szerződéseket sem, függetlenül attól, hogy azok azonos vagy különböző neműek között jöttek-e létre.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
szóljon hozzá!