
2011. augusztus 22., 14:082011. augusztus 22., 14:08
Moammer Kadhafi holléte egyelőre nem ismert, két fia azonban már a felkelők őrizetében van: Szeif al-Iszlám Kadhafit elfogták, Mohammed el-Kadhafi pedig megadta magát, s házi őrizetbe helyezték.
Kadhafi rezsimje összeomlóban van, eljött az ideje az új Líbia megteremtésének, és az átmenetnek békésnek kell lennie - üzente hétfői nyilatkozatában Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár, miközben Tripoliban a Moammer Kadhafi ellen harcoló erők a még meglévő ellenállási gócok felszámolására törekedtek.
Az atlanti szövetség vezetője megállapította: minél hamarabb ismeri fel Kadhafi, hogy saját népe ellen nem nyerheti meg a csatát, annál több vérontást és szenvedést lehet elkerülni.
\"A líbiai nép hatalmas szenvedést élt át Kadhafi négy évtizedes uralma alatt. Most új kezdetre nyílik esélye. Eljött az ideje annak, hogy megszűnjön a civilek bármiféle fenyegetése, miként azt az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa követelte. Itt az ideje az új Líbia megteremtésének, a szabadság, és nem a félelem, a demokrácia, és nem a diktatúra, a többség akarata, és nem kevesek szeszélye alapján. Az átmenetnek békésen kell eljönnie. Most kell érkeznie, és a líbiai népnek kell irányítania, meghatároznia\" - fogalmazott Rasmussen.
A főtitkár közölte, hogy a NATO kész együttműködni a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanáccsal, amely nagy felelősséget visel a helyzet alakulásáért: biztosítania kell, hogy az átmenet \"sima és befogadó jellegű legyen\", hogy az ország megőrizze egységét, valamint hogy \"a jövőt a megbékélésre és az emberi jogok tiszteletben tartására alapozzák\".
A NATO az ENSZ BT felhatalmazása alapján március óta érvényesíti Líbiával szemben a tengeri fegyverszállítási tilalmat és a repülési tilalmat, valamint mindeddig rendszeresen csapásokat mért azokra a katonai célpontokra, amelyeket úgy ítélt meg, hogy azok fenyegetést jelentenek a polgári lakosságra nézve. A civileknek a harcoktól való megvédését kifejezett feladatként fogalmazta meg a NATO fellépését megalapozó BT-határozat. Most, miután a harcok immár a líbiai fővárosban dúlnak, Rasmussen azt hangsúlyozta, hogy a NATO Líbiában \"továbbra is szemmel tartja a katonai egységeket és létesítményeket\", és ha bármilyen fenyegető lépést tapasztal, akkor \"cselekedni fog az ENSZ-felhatalmazással összhangban\".
Barack Obama amerikai elnök a líbiai fejleményekre közleményben reagálva úgy vélekedett, hogy Kadhafi rendszere elérte azt a pontot, ahonnan nincs visszatérés, a zsarnoknak távoznia kell a hatalomból, hogy elkerüljék a vérfürdőt. Obama egyúttal felszólította a felkelőket, hogy tartsák tiszteletben az emberi jogokat, őrizzék meg az államhatalmi szerveket és lépjenek előre a demokrácia megteremtése felé.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.