Hirdetés

A Kúria elnöke szerint új problémákat vetett fel a levélszavazás, át kell gondolni a konstrukciót

Darák Péter (archív) •  Fotó: MTI

Darák Péter (archív)

Fotó: MTI

Darák Péter szerint új problémákat vetett fel a levélszavazás, a konstrukciót át kell gondolni, és az ügyben bírósági kollégiumi értekezletet hív össze.

MTI

2018. május 07., 22:412018. május 07., 22:41

a Kúria elnökét hétfőn az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában azzal kapcsolatba kérdezték, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerint a Kúria beavatkozott a választásokba.

Az Origó az Alkotmánybíróság (Ab) döntésére hivatkozva május 3-án azt írta, törvénytelenül érvénytelenített több mint négyezer határon túli levélszavazatot a Nemzeti Választási Bizottság, majd a Kúria, arra hivatkozva, hogy azokat saját címzésű, nem előre gyártott borítékban adták postára.

Hirdetés

Havasi Bertalan a PestiSrácok.hu hírportállal május 5-én ismertette a kormányfő álláspontját. „A Kúria ezzel a döntésével elvett egy mandátumot a választóinktól. A Kúria egyértelműen és súlyosan beavatkozott a választásokba. Az Alkotmánybíróság végzését áttanulmányozva nyilvánvaló: a Kúria intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához” – nyilatkozta akkor.

korábban írtuk

Orbán Viktor bírálja több ezer határon túli szavazat érvénytelenítését
Orbán Viktor bírálja több ezer határon túli szavazat érvénytelenítését

Egyértelműen és súlyosan beavatkozott a választásokba a Kúria, miután elvett egy mandátumot a kormánypártok választóitól; a testület intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához – ismertette Orbán Viktor álláspontját sajtófőnöke a PestiSrácok.hu-nak.

Darák Péter hétfőn arról beszélt, a „beavatkozás” jogi értelemben azt jelenti, a Kúriának alkotmányos felhatalmazása van arra, hogy a választás tisztaságát őrizze, vizsgálja, jogorvoslati kérelem esetén elbírálja, tehát törvény alapján kötelessége felülvizsgálni a választási eseményeket.

Arra a kérdésre, hogy „politikailag motivált döntést” hoztak-e az ügyben, azt válaszolta: „a kérdés nem megválaszolható, hiszen a bírák saját szakmai szabályaik alapján döntenek”. Azok a körülmények, amelyeket a sajtókritikák az elfogultság bizonyítékaként említenek, vitathatóak – tette hozzá Darák Péter.

Kitért arra, hogy a Kúriának az említett törvényi kötelezettségét rendkívül gyors eljárásban kell gyakorolnia. Az elmúlt két hónapban háromnapos határidővel 170 határozatot hozott 18 bíró, azaz tanácsonként csaknem 30 ügyet döntöttek el.

Az új szabályozás szerint a levélszavazatok leadása új problémákat vetett fel, amelyekkel korábban a Kúria még nem találkozott

– mondta Darák Péter.
Kifejtette: egy egyszerű postai borítéknál nem lehet ellenőrizni, hogy felnyitották-e vagy sem, a hivatalos válaszborítékon ennek nyoma van. A részletszabályok nem mondják ugyan ki, hogy a sima borítékban benyújtott szavazat érvénytelen, de azt igen, hogy a nem lezárt boríték érvénytelen – magyarázta.

Darák Péter kijelentette,

a bíróság értelmezte a nem lezárt boríték fogalmát, és a korábbi gyakorlat alapján úgy látta: elfogadható az az értelmezés, hogy a sima boríték nem garantálja a szavazat „érintetlenségét és ellenőrizhetőségét”.

„Ez tehát valószínűleg az oka a bírósági döntésnek, de erről én is csak olyan távlatokból tudok beszélni, mint ön, mert a (...) Kúria elnöke sem szólhat bele konkrét ügyekbe” – fogalmazott.

Darák Péter elmondta: három fórum egybehangzóan foglalt állást a kérdésben, majd az Ab elé került az ügy, amely kinyilatkoztatta, hogy nem tartozik rá. Ugyanakkor az Ab a határozat indokolásában utalt egy olyan felfogásra, amely „ellentétben állhat” a Nemzeti Választási Iroda, a Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria által kifejtetett állásponttal – tette hozzá.

Ezt Darák Péter nyugtalanítónak nevezte, és közölte: a Kúria elnökeként felelőssége az, hogy egy ilyen tisztázatlan helyzetnek a megoldására „valamit” találjon.

Szerinte két megoldás lehetséges: az egyik, hogy megtárgyalják az Ab-vel, hogy melyik értelmezés tűnik alkotmányosnak, a másik pedig, ha nem „jutnak dűlőre”, hogy jogalkotás következzen.

A műsorvezető felvetéseire reagálva jelezte: át kell gondolni a konstrukciót; ha a magyar jogon kívüli akadályokba ütközik a levélszavazatok érvényesítése, akkor erről „jogalkotási módon” kell gondoskodni vagy más megoldást kell keresni.  Darák Péter közölte: kollégiumi értekezletet hív össze, és ezen a választási bíráskodásban részt vevő bírák áttekintik az összes kritikus ügyet és konklúziókat fognak megfogalmazni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés