Az Európai Parlament állásfoglalást szavazott meg kedden, európai uniós szinten érvényes, közös szabályokat sürgetve a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása és tiszteletben tartása céljából.
2018. november 13., 15:092018. november 13., 15:09
Az EP tájékoztatása szerint a képviselők az állásfoglalásban – amelyet Nagy József, a szlovákiai Most-Híd EP-képviselője jegyzett – felszólították az Európai Bizottságot, hogy terjesszen be egy, az uniós kisebbségek jogainak minimumszintjét megállapító irányelvet. Az új jogszabályban olyan alapértékeknek és lépéseknek is szerepelniük kellene, amelyek alapján fel lehet lépni a kisebbségeket hátrányosan megkülönböztető tagállamok ellen.
A jelentés szerint uniós rendszerre van szükség a kisebbségek védelméhez, és ezt a tagállamok kisebbségi politikáját értékelő dokumentumnak kellene kiegészítenie. Kiemelték a regionális és kisebbségi nyelvek védelmének és támogatásának jelentőségét, és azt kérték az Európai Bizottságtól és az uniós tagállamoktól, garantálják törvényi szinten, hogy a regionális és kisebbségi nyelvek az oktatásban és a médiában is megjelennek.
Az állásfoglalás aggodalommal állapítja, meg, hogy Európában nagy számban élnek a „gyakran a társadalom peremére szorult, állampolgári jogaiktól megfosztott, hontalan romák”. A képviselők felszólították a tagállamokat, hogy vessenek véget ennek az állapotnak, és biztosítsák, hogy ez a kisebbség is teljes mértékben élhessen az alapvető emberi jogaival. A jelentéstevő szerint a legfontosabb cél a gyűlöletbeszéd és az abból eredő problémák visszaszorítása. Véleménye szerint biztosítani kell, hogy minden európai félelem nélkül használhassa az utcán és nyilvános helyeken az anyanyelvét.
„Hidat szeretnénk építeni a kisebbségi és a többségi kultúra között, hogy elfogadják és támogassák egymást. Az uniónak tisztelnie kell saját nyelvi és kulturális sokszínűségét” – fogalmazott Nagy József. A 489 szavazattal, 112 ellenszavazat és 73 tartózkodás mellett elfogadott, nem jogalkotási állásfoglalás közös meghatározást is kért a kisebbségek fogalmára, példaként az Emberi Jogok Európai Egyezményében használt definíciót javasolta.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!