
Fotó: RMDSZ
A Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) teljes jogú tagjává választották az RMDSZ-t − döntött a világszervezet végrehajtó bizottságának budapesti ülése pénteken.
2018. február 16., 22:262018. február 16., 22:26
2018. február 16., 23:092018. február 16., 23:09
A Kereszténydemokrata Internacionálé a világ kereszténydemokrata és centrista alakulatait tömörítő szervezet. Ennek európai szárnya az Európai Néppárt (EPP), amelynek az RMDSZ is tagja.
A budapesti csúcstalálkozó kiemelt jelentőséggel bír, hiszen eddigi megfigyelői státusunkat teljes jogú tagságra váltottuk − nyilatkozta a döntést követően Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Rámutatott: a tagfelvételt tavaly kezdeményezte a szövetség, amely fontosnak tartja a magyar közösség hangját a nemzetközi fórumokon is hallatni, maga szerény eszközeivel pedig a globális közpolitikák alakításához hozzájárulni.
Úgy véli, a fontos kihívások előtt álló Európának előbb-utóbb azt is el kell döntenie, milyen értékalapra kívánja jövőjét építeni. „Az elmúlt kétezer évet nem szabad feladni, keresztény örökségét ezután is bátran kellene vállalnia kontinensünknek” − idézte az RMDSZ hírlevele a szövetségi elnököt.
A Kelemen Hunor szövetségi elnök által vezetett RMDSZ-delegációnak Tánczos Barna, Derzsi Ákos szenátor és Kovács-Kurkó Cecília, a szövetség külügyi tanácsosa volt a tagja.

A következő években Európában, de talán azon kívül is az identitás kérdése kerül a politikai viták középpontjába – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a kereszténydemokrata irányultságú centrumpártokat tömörítő CDI budapesti konferenciáján, pénteken.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!