
2011. augusztus 17., 07:382011. augusztus 17., 07:38
Vona Gábor azonban leszögezte: „van, ami a Jobbik, és van, ami már nem a Jobbik. Van, amiért a Jobbik felelősséget vállal, ami az ő politikája, programja, gondolatai, elképzelései Magyarország jövőjéről, és van, amiért már nem vállal felelősséget, mert az nem az ő politikája”.
A pártelnök hangsúlyozta, a Jobbik egy olyan politikai párt, amely politikai eszközökkel kíván küzdeni „a magyar emberek szebb jövőjéért, Magyarország önrendelkezéséért”.
Megjegyezte, hogy pártja Gyöngyöspatán is megkülönböztette magát „az öncélú és kontraproduktív agresszivitástól, ami akkor ott a Véderő képében jelent meg”. Ezt a megkülönböztetést országosan is megteszi a Jobbik, ha szükséges – fűzte hozzá, majd úgy fogalmazott, „a mi radikalizmusunk az ellenfeleinkkel és az ellenségeinkkel szemben képviselt igazság radikalizmusa, nem pedig az ökölé”. Vona Gábor azt is mondta, hogy a Jobbik a radikális és józan gondolkodású magyar emberek pártja, „ez a kettő együtt kell, hogy legyen ahhoz, hogy valaki a Jobbikhoz tartozzék”. Mint arról beszámoltunk, a Terrorelhárítási Központ (TEK) vizsgálatot indított a verőcei Magyar Szigeten elhangzott gyűlölködő kijelentések miatt. Egy büntetőjogász szerint egyes mondatokkal kapcsolatban felmerülhet a közösség elleni izgatás gyanúja. Tyirityán Zsolt, a Jobbikkal néhány éve együttműködési megállapodást kötött Betyársereg vezetője a rendezvényen azt mondta, hogy el kell érni, hogy „egy gépkarabélynak az elsütő billentyűjét valaki meg tudja húzni, esetleg akkor, hogyha egy másabb bőrszint lát”.
A Betyársereg vezetője szerint a fajok háborúja zajlik, ezért el kell jutniuk egy szintre: „arra, hogy újra agresszívvá, erőszakosakká, szikárakká, mohókká, szinte fenevadakká váljunk”. Ugyanis, tette hozzá Tyirityán, saját értékeink megvédése másképp nem fog működni. „Mikor az izraeliek ide fognak jönni Merkava harckocsikkal vagy lopakodó bombázókkal, bennük meglesz az a morális kérdés, hogy egy lakóházat szétlőjenek?” – tette fel a kérdést a Betyársereg-vezető, majd a választ is megadta: „Biztos vagyok benne, hogy nem! És bennünk lesz-e annyi, hogy le merjünk lőni egy rohadt, tetves zsidót?” – tette fel az újabb kérdést, mire a közönség soraiból többen azt kiabálták, hogy „lesz”, majd kitört a taps. Az előadás végén a jelenlévők kérdéseket tettek fel az előadóknak. Az egyik érdeklődő arra volt kíváncsi, „hogyan tudjuk kikapcsolni magunkban azt, hogy ne ölj?!” Tyirityán egy kérdéssel válaszolt: „Ha esetleg ott feküdne édesanyád vérbe fagyva, és egy mocskos cigány szurkálná belé a kést, szerinted te hallgatnál arra a parancsra, hogy ne ölj?”.
Dér Zsolt, a Betyársereg egyik tagja arról beszélt, hogy hamarosan előáll az a helyzet, melyet Vona Gábor Jobbik-elnök vázolt fel, miszerint Magyarországon „hárommillió éhes nyugdíjas fog szembenézni hárommillió éhes cigánnyal”. Dér szerint a fehér lakosságnak egy idő után elfogy a türelme, és különböző, faji alapon szerveződő önvédelmi csoportokat fognak létrehozni. Az ügy miatt tegnap az MSZP is a nemzetbiztonsági bizottság összehívását követelte, akárcsak múlt héten az LMP. Vona Gábor arra a felvetésre, hogy kizárják-e frakciótársát, Zagyva György Gyulát, nemmel válaszolt. Zagyva György Gyula jobbikos parlamenti képviselőt péntek éjszaka a Sziget Fesztivál bejáratának környékéről állította elő a rendőrség négy másik emberrel együtt rendzavarás elkövetése miatt. A képviselő a rendőrségen írásos nyilatkozatot tett, amely szerint mentelmi jogáról nem mond le. A Fidesz szerint a Jobbik szövetségesi politikája, Zagyva előállítása és Vona Gábor keddi szavai után tisztázni kell, melyik a Jobbik igazi arca.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.