Hirdetés

A holland kormány is felelős a srebrenicai népirtásért

Srebrenicában nyolcezer bosnyák férfit és fiút mészároltak le a szerbek 1995-ben

Srebrenicában nyolcezer bosnyák férfit és fiút mészároltak le a szerbek 1995-ben

Hollandia kormánya részben felelőssé tehető mintegy háromszáz boszniai muzulmán haláláért, akiket szerb katonák az 1995-ös srebrenicai mészárlás során meggyilkoltak, miután elhurcolták őket a holland ENSZ-békefenntartók bázisáról – mondta ki kedden a hágai fellebbviteli bíróság.

MTI

2017. június 27., 14:542017. június 27., 14:54

2017. június 27., 14:562017. június 27., 14:56

A törvényszék döntése jórészt megerősítette az ügyben eljáró bíróság korábbi ítéletét, miszerint a holland katonáknak nem lett volna szabad átadniuk a bázisukon menedéket kereső boszniai férfiakat a tömeggyilkosságot elkövető szerb erőknek, mivel tudatában lehettek azon veszélynek, hogy meg fogják őket ölni.

Gepke Dulek, a bírói testület elnöke kijelentette: az érintetteket a fenntartások nélküli átadással „megfosztották a túlélés esélyétől".

Hirdetés

A bíróság úgy vélekedett, hogy az áldozatoknak nagyjából 30 százalékának esélye lett volna a túlélésre, ha a bázison maradhatnak. Az ítélethirdetést az áldozatok családtagjai nagy felháborodással fogadták. Helyszíni tudósítások szerint többen bekiabáltak, igazságtalannak nevezve a döntést.

Marco Gerritsen, a hozzátartozók ügyvédje azt közölte, hogy megérti ügyfelei haragját, jogi szempontból azonban „nem olyan rossz" az ítélet, annak ellenére, hogy a túlélési esélyek kiszámítása „meglehetősen önkényes" volt. Szakértők szerint a felperesek ezután egyeztetésbe kezdhetnek a kártérítésről a kormányzat képviselőivel. Az áldozatok hozzátartozói 2015-ben fellebbeztek az ítélet ellen, mondván, hogy az nem kielégítően állapította meg a holland békefenntartók felelősségét.

A Bosznia-Hercegovinában található Srebrenica a délszláv háború során az ENSZ védelme alatt állt, ezért a környékbeli muszlim lakosság itt keresett menedéket. A boszniai szerb erők 1995 júliusában elfoglalták a várost, a mindössze kézifegyverekkel felszerelt holland békefenntartók pedig gyakorlatilag semmilyen ellenállást nem tanúsítottak. Srebrenica elfoglalását követően a szerb csapatok néhány nap alatt mintegy nyolcezer bosnyák férfit és fiút mészároltak le. A vérontást – amelyet a hágai Nemzetközi Törvényszék népirtásnak minősített – a második világháborút követő időszak legszörnyűbb európai tömeggyilkosságaként tartják számon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés