2011. augusztus 12., 12:372011. augusztus 12., 12:37
A szervezet sajtóhírekre hivatkozva közli, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Sziget egyik előadásán a következő „uszítás” hangzott el: „el kell jutni oda, hogy egy gépkarabélynak az elsütő billentyűjét valaki meg tudja húzni, esetleg akkor, hogyha egy másabb bőrszint lát”. A mozgalom vezetője szerint a fajok háborúja zajlik, ezért el kell jutniuk egy szintre: „arra, hogy újra agresszívvá, erőszakosakká, szikárakká, mohókká, szinte fenevadakká váljunk”.
A Helsinki bizottság álláspontja szerint a konkrét kijelentések egyes társadalmi csoportok tagjai elleni erőszakra hívnak fel, nagy valószínűséggel megvalósítják a közösség elleni izgatás bűntettét, akkor pedig a hatóságok kötelesek a büntetőjogi felelősségre vonás szükségességét megvizsgálni.
A Magyar Helsinki Bizottság szerint az ügyészségnek ki kell vizsgálnia az eseményeket, a közjogi méltóságoktól pedig elvárható az uszító kijelentések elítélése, ezért nyílt levélben kérdezik Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy az ügyészség vizsgálja-e a bűncselekmény gyanúját felkeltő megnyilvánulásokat, Orbán Viktor miniszterelnököt pedig arról, hogy mikor készül nyilvánosan elítélni a magyar közbeszédben példátlan durvaságú nyílt uszítást, illetve, hogy a magyar kormány fel kíván-e lépni az erőszakra való nyílt felhívás ellen.
A Helsinki bizottság az eset kapcsán Schmitt Pál köztársasági elnökhöz azt a kérdést intézte: „a nemzet egységének megtestesítőjeként miért marad néma, amikor magyarok elleni erőszakra hívnak fel?”
Csütörtökön az LMP a legfőbb ügyészhez fordul és a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezte azért, mert „a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Magyar Szigeten Tyirityán Zsolt, a Jobbikkal két éve együttműködési megállapodást kötött Betyársereg vezetője, illetve Dér Zsolt olyan állításokat fogalmaztak meg, amelyek az LMP szerint felvetik bizonyos bűncselekmények előkészületének gyanúját is”.
A Magyar Szigetet 2004 óta rendezik a Pest megyei Verőce melletti Csattogó-völgyben. A kulturális és közéleti programokat egyaránt tartalmazó Magyar Szigetet kezdettől fogva a Hatvannégy Vármegye Ifjúság Mozgalom (HVIM) szervezi. Az idei Magyar Sziget július 31-től augusztus 7-ig tartott.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!