Hirdetés

A hasmenésjárvány enyhülésére utalnak bizonyos jelek

Németországban bizonyos jelek a hasmenésjárvány csekély enyhülésére utalnak egy neves szakértő szerint.

MTI

Hírösszefoglaló

2011. június 03., 14:222011. június 03., 14:22

Reinhard Brunkhorst professzor, a vesebetegségekkel foglalkozó német nefrológiai társaság elnöke pénteki sajtóértekezletén arról számolt be, hogy Németország – a fertőzés által leginkább sújtott – északi tartományaiban az elmúlt 24 órában némelyest csökkent az új fertőzések száma. A professzor reményét fejezte ki, hogy ez a trend folytatódik, illetve erősödik. Óvott azonban a túlzott illúzióktól, utalva arra: már korábban is voltak jelek a fertőzés csökkenésére, azután mégis emelkedett a megbetegedések száma.

A különböző járványokat okozó baktériumok kutatásával, a többi között a mostani hasmenésjárványt kiváltó különleges kólibaktériummal foglalkozó münsteri egyetem egyik vezető professzora egy pénteki rádióinterjúban reményét fejezte ki, hogy a baktériumtörzs tulajdonságaival kapcsolatos vizsgálatok terén az elkövetkező héten haladás történik. Ez – mondta – jelentős előrelépést eredményezhetne a betegek kezelése terén. „Ha felismerjük a betegséget okozó sajátosságokat, az eddiginél célzottabb terápia alkalmazható” – tette hozzá.

A járvány eddigi németországi mérlege péntek reggeli adatok szerint: 17 halott, több mint 2500 megbetegedés, illetve gyanús eset. Az áldozatok száma tovább növekedhet, mert a fertőzött személyek közül mintegy 500-an életveszélyes, vagy legalábbis válságos állapotban vannak. Esetükben már fellépett az úgynevezett a hemolitikus urémiás szindróma (HUS), ami súlyos vérszegénységet, valamint veseelégtelenséget jelent. A különlegesen súlyos esetek kezelésére – egy Eculizumab nevű hatóanyaggal – antitestterápiát alkalmaznak, és ennek legelső jelei kedvezőek voltak. A legtöbb beteget kezelő hamburgi, a hannoveri és a kieli orvosok azonban egyelőre óvtak attól, hogy a terápia hatékonyságát illetően végső következtetést vonjanak le. Ehhez – mint utaltak rá – legkevesebb három-négy hétre van szükség.

A különleges bélbaktérium terjedésével, azaz a fertőzést terjesztő forrással kapcsolatban továbbra is teljes a tanácstalanság. A spanyol uborkáról immár végleg elterelődött a gyanú, az észak-németországi uborka, a paradicsom és a saláta viszont továbbra is „vétkes” lehet. Konkrét bizonyíték azonban erre vonatkozóan nincs.

A münsteri egyetemen ezért a hírek szerint immár más termékeket, bizonyos tejtermékeket, valamint húsfajtákat – mindenekelőtt marhahúst –, valamint különböző gyümölcsfajtákat is teszteltek. A teszt azonban negatív maradt, azaz változatlanul teljes a bizonytalanság.

A romániai gazdák napi 100 ezer eurót veszítenek

A román gazdáknak napi 100 ezer euró veszteséget okoz, hogy leállt az uborkaexport Németországba és Csehországba – mondta pénteken a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium államtitkára.

Adrian Rădulescu elmondta: minisztériumi szinten már létrejött egy munkacsoport, amelynek az a feladata, hogy a gazdák támogatását koordináló hivatal bevonásával felmérje a károkat. A testület levelet küldött Brüsszelbe a bajba került gazdák megsegítését kérve, az államtitkár tájékoztatása szerint péntekre várják a mezőgazdasági biztos válaszát.

A Lengyelországba és Moldovába irányuló uborkaszállítással egyelőre nincs gond a tárca tájékoztatása szerint, ezekbe az országokba naponta 400-500 tonna uborkát exportálnak a román termelők.


 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés