
Fotó: Videófelvétel
Több ezren vonultak utcára hétfőn Isztambulban, hogy kifejezzék szolidaritásukat a palesztinokkal.
2024. január 01., 19:042024. január 01., 19:04
A résztvevők török és palesztin zászlókat lengetve vonultak át az Isztambul központjában lévő Galata-hídon,
A kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) több politikusa is részt vett a demonstráción az Anadolu török állami hírügynökség beszámolója szerint.
A gázai egészségügyi minisztérium hétfőn közzétett adatai szerint 21 978 ember vesztette életét és 56 697 sebesült meg a Gázai övezet ellen – a Hamász tavaly október 7-i támadását követő – izraeli műveletek következtében. A minisztérium hozzátette, hogy
Közben a Jes Din (Van Törvény) nevű emberi jogi csoport Izraelben hétfőn azt közölte: Ciszjordániában 2023 volt a „legerőszakosabb év” a telepesek erőszakos támadásai miatt.
A palesztin egészségügyi minisztérium szerint 2023-ban több mint ötszázhúsz palesztint öltek meg Ciszjordániában, s ezzel ez volt a „legerőszakosabb” év. Izraeli telepesek számos támadást követettek el palesztinok ellen, s a jelentés szerint az erőszak növekedett az Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-i, Izrael elleni támadása után.
„Legkevesebb tíz palesztint öltek meg a telepesek, és több tucat házat és járművet gyújtottak fel” – közölte a Jes Din.
„2023 volt a legerőszakosabb év a ciszjordániai telepesek palesztinok elleni támadásai alapján, mind az incidensek számát, mind súlyosságukat tekintve” – hangsúlyozták.
Ciszjordániát az 1967-es hatnapos háborúban foglalta el Izrael. Azóta izraeli katonai ellenőrzés alatt áll, s a feszültség a gázai háború következtében fokozódott.
A Jes Din 2006-ban kezdte nyomon követni a telepesek palesztinok elleni erőszakos tetteit.
„Október 7. után különösen erőszakos volt az első két hónap, amikor a Jes Din 242, telepesek által elkövetett erőszakos incidenst dokumentált” – közölték a Hamász Izrael elleni terrortámadásának időpontjára utalva. „Ezekben az incidensekben izraeliek százai palesztin falvakra támadtak, ahol több tucat házat és járművet gyújtottak fel” – emelték ki.
A Jes Din cáfolta a katonaság és a rendőrség azon állításait, amelyek szerint az elmúlt hónapokban csökkent volna a telepes erőszak, mondván, hogy ezek a számok csak az izraeli hatóságokhoz benyújtott panaszok számának csökkenését jelzik.
Múlt hónapban az Egyesült Államok bejelentette, hogy megtagadja a vízumot a palesztinokat megtámadó szélsőséges izraeli telepesektől, hogy ezzel fokozza a nyomást a ciszjordániai erőszakhullám megfékezésére.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!