
Elhúzódó tárgyalások. A palesztinok a Rafah elleni támadást hozták fel ürügyként a megbeszélések megszakítására
Fotó: Videófelvétel
A Hamász palesztin iszlamista szervezet felfüggesztette a kairói tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat Izraellel amiatt, hogy utóbbi elindította szárazföldi támadását a Gázai övezet déli határán található Rafah város ellen. Emiatt el is utaztak az egyiptomi fővárosból mind a felek, mind a közvetítők.
2024. május 10., 08:282024. május 10., 08:28
Erről Izzat ar-Risek, a Hamász politikai irodájának egyik tagja számolt be.
Azt a megállapodástervezetet, amelyről most tárgyaltak, Katar és Egyiptom mint közvetítők dolgozták ki. A Hamász módosítani akart rajta, de Izrael ezt nem fogadta el. Így a közvetett tárgyalások minden résztvevője – amerikai részről a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője – is távozott Kairóból.
A Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet szerint a Hamász továbbra is érdekelt a tárgyalások folytatásában, a rafahi hadművelet miatt állt el azoktól. Ezt a Hamászt képviselő Izzat ar-Risek is megerősítette, hozzátéve, hogy
A Hamász fegyveresei még mindig 132 olyan izraelit tartanak fogva a Gázai övezetben, akit tavaly október 7-i terrortámadásuk alkalmával túsznak elhurcoltak oda. Nem lehet tudni, hogy mind a 132-en életben vannak-e.
Eközben a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője csütörtökön, egy nappal Joe Biden elnök erről szóló kijelentése után leszögezte:
John Kirby egy sajtóbeszélgetésen megismételte, hogy az Egyesült Államok nyilvánosan és magánúton is világosan Izrael tudtára adta, hogy milyen következményekkel járna egy nagyszabású hadművelet a palesztin lakosságú Gázai övezet déli részén fekvő Rafah városában, ahol több mint egymillió ember tartózkodik.
Elmondása szerint
A fehér házi illetékes hangsúlyozta, hogy Joe Biden szerdán arról beszélt, hogy amennyiben az izraeli hadsereg folytatja és nagyszabású hadműveletté szélesíti a Rafahban kezdett katonai beavatkozást, akkor azon típusú katonai eszközök szállítását állítja le, amelyek egy ilyen műveletet segíthetnek.
Az elnöki hivatal vezető tisztségviselője ugyanakkor megállapította, hogy
Reményét fejezte ki, hogy Izrael nem is fogja átlépni ezt a vonalat.
A nemzetbiztonsági szóvivő azt is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok továbbra is biztosítja azokat a támogatásokat Izrael számára, amelyek az önvédelemhez szükségesek minden ellenségével szemben, a Hamászt is beleértve.
Beszámolt ugyanakkor arról, hogy a korábban tett bejelentés
Lloyd Austin védelmi miniszter szerdán erősítette meg, hogy az Egyesült Államok összesen 2500 darab 1000 és 250 kilogrammos bombát nem szállít le, de egyelőre ezek sorsáról végső döntés nincs.
John Kirby hangsúlyozta, hogy
A nemzetbiztonsági szóvivő azt is kifejtette, hogy amerikai meglátás szerint egy nagyszabású katonai művelet Rafahban a tűzszüneti tárgyalásokon a Hamász pozícióját erősítené,
mert a harcokat kísérő újabb civil áldozatok a közvéleményt is ilyen irányba terelhetik.
A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs vezetője elismerte, hogy
Megállapította, hogy egyelőre nem sikerült áthidalni a nézetkülönbségeket, amelyet két nappal korábban az amerikai adminisztráció tagjai, így a helyszínen tárgyaló William Burns, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója is lehetségesnek gondolt.
John Kirby hozzátette, hogy az amerikai hírszerzési főnök hazautazott a tárgyalásoknak helyet adó Kairóból, de úgy vélte, hogy
Joe Biden szerdán a CNN hírtelevíziónak adott interjúban közölte, hogy a Rafahban tervezett izraeli művelet miatt katonai támogatásokat állíthat le. Az elnök nyilatkozatát republikánus politikusok széles köre élesen bírálta, köztük a kongresszus republikánus vezetői.
Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államok attól az Izraeltől vonná meg segítséget, amely tavaly októberben története legsúlyosabb terrortámadását szenvedte el attól Hamásztól, amelyet katonai akcióval akar megsemmisíteni.
Joe Biden tervét határozottan kritizálta a republikánus párt Donald Trumppal szemben álló szárnyának vezető személyisége, Liz Cheney is, aki rossznak és veszélyesnek nevezte a támogatások leállítását Izrael számára, ami szerinte Iránnak és terrorista szövetségeseinek jelentene győzelmet.
Egy interjúban Netanjahu azt mondta, hogy az izraeli erők mindent megtesznek azért, hogy az emberek elhagyhassák Rafahot, és reményét fejezte ki, hogy a két vezető megtalálja a módját annak, hogy áthidalják nézeteltéréseiket.
– mondta Netanjahu.
„Megtesszük, amit meg kell tennünk, hogy megvédjük az országunkat, és ez azt jelenti, hogy megvédjük a jövőnket. Ez pedig azt jelenti, hogy legyőzzük a Hamászt, többek között Rafahban is. Nincs más választásunk” – tette hozzá Netanjahu.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
szóljon hozzá!