Hirdetés

A Hamász és a Hezbollah terroristáit is bombázta Izrael – Üzemanyagot nem engednek be Gázába

•  Fotó: Hill Air Force Base

Fotó: Hill Air Force Base

Izraeli légicsapásokban legalább 28 ember meghalt és több tucatnyian megsebesültek a déli Rafah városában az éjszaka folyamán – közölte kedden kora reggel a Hamász terrorszervezet által ellenőrzött Gázai övezet palesztin belügyminisztériuma.

Hírösszefoglaló

2023. október 24., 08:052023. október 24., 08:05

Korábbi nyilatkozataikban a minisztérium azt közölte, hogy az izraeli légicsapások az éjszaka folyamán Gáza más részein, köztük az északi Beit Lahiában és a déli Hán Júniszban is házakat találtak el.

Az izraeli hadsereg közben azt közölte, hogy csapást mértek egy, a Hezbollah által használt katonai táborra, egy katonai állásra és egy megfigyelőállásra Dél-Libanonban.

Hirdetés

„A csapásokat a ma libanoni területről indított rakétákra válaszul hajtották végre” – közölte az izraeli hadsereg.

A Hezbollah katonai médiuma, az Al Manar arról számolt be, hogy a csapásokat Kafr Kila, Ajtarún és Kelet-Vazzani nyílt területein hajtották végre.

Az Al Manar arról is beszámolt, hogy

a Hezbollah harcosai a libanoni határon lévő, „izraeli megszállás alatt levő helyszíneket” vették célba.

A legutóbbi izraeli csapásokat megelőzően az Al Manar arról számolt be, hogy hétfőn négy Hezbollah-harcos halt meg.

Eközben Mark Regev, Benjámin Netanjahu miniszterelnök főtanácsadója hétfőn a CNN-nek leszögezte: Izrael még akkor sem engedne üzemanyagot Gázába, ha az összes túszt szabadon engednék.

Idézet
Jelenleg nem áll érdekünkben, hogy több üzemanyag kerüljön a Hamász katonai gépezetébe,

így nem engedélyeztük az üzemanyagot. Engedélyeztük a gyógyszereket, engedélyeztük a vizet. Engedélyeztünk élelmiszereket, semmi mást nem engedélyeztünk” – mondta Regev.

Arra a kérdésre, hogy Izrael engedélyezi-e az üzemanyag bejutását Gázába, ha az összes túszt szabadon engedik, Regev fenntartotta, hogy nem fognak meginogni.

„A kormány döntése az, hogy az üzemanyag nem megy be, mert azt a Hamász ellopja, és a rakéták működtetésére használja, amelyeket Izraelre lőnek ki, hogy megöljék a népünket” – mondta Regev.

Regev szerint

korábban némi üzemanyagot beengedtek a rafahi átkelőn keresztül, de azt állította, hogy „nagy részét” fegyverrel fenyegetve ellopták.

„Feltételezzük, hogy a katonai műveleteikre irányították át” – mondta Regev.

Több ENSZ-tisztviselő jelezte, hogy az elmúlt napokban a rafahi átkelőn keresztül belépő segélykonvojokban nem érkezett üzemanyag Gázába. A segélyszervezetek többször is figyelmeztettek, hogy az üzemanyag-ellátásra égető szükség van a tiszta ivóvíz előállításához szükséges vízsótalanító berendezések és a kórházak életmentő gépeinek működtetéséhez.

Mindeközben a Fehér Ház azt közölte: Joe Biden elnök hétfőn megbeszélést folytatott Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel.

Biden tájékoztatta a miniszterelnököt az Izraelnek nyújtott amerikai támogatásról és a regionális elrettentés érdekében tett folyamatos erőfeszítésekről,

beleértve az új amerikai csapatok átvezénylését a térségbe

– olvasható a Fehér Ház által kiadott közleményben.

Biden üdvözölte, hogy a mai nap folyamán további két túszt engedtek szabadon a Gázai övezetből, és megerősítette elkötelezettségét a Hamász által ejtett összes többi túsz – köztük amerikaiak – szabadon bocsátása, valamint az amerikai állampolgárok és más gázai civilek biztonságos átkelésének biztosítása érdekében tett folyamatos erőfeszítések mellett – olvasható a közleményben.

Ezen túlmenően

Biden hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a Gázába irányuló, sürgősen szükséges humanitárius segélyek folyamatos áramlását fenntartsák

– közölte a Fehér Ház.

A két vezető azt tervezi, hogy a következő napokban ismét beszélni fog egymással – közölte az elnöki hivatal.

Biden egyébként egy hétfői, a Fehér Házban megtartott rendezvényen arról beszélt:

tűzszünetről csak akkor lehet szó, ha a Hamász elengedi az összes túszt.

Oroszország, Irán és Törökország külügyminisztere közben hétfőn Teheránban szorgalmazta, hogy „haladéktalanul vessenek véget a gázai polgári személyek elleni támadásoknak”.

Szergej Lavrov orosz, Hoszein Amirabdollahián iráni és Hakan Fidan török, továbbá Ararat Mirzoján örmény és Ceyhan Bayramov azeri külügyminiszter, akik a kaukázusi helyzet megvitatására gyűltek össze az iráni fővárosban, tárgyaltak a gázai helyzetről is. Hangsúlyozták, hogy „haladéktalanul véget kell vetni az ártatlan civilek elleni támadásoknak” – olvasható a találkozó után kiadott közös közleményben.

Szergej Lavrov leszögezte:

a közel-keleti konfliktus megoldását célzó egyoldalú lépések csak tovább ronthatják a helyzetet, és az Egyesült Államoknak „nincs új elgondolása” a válság kezelésére.

„Minél több ilyen kezdeményezés van bármelyik állam részéről, annál nagyobbak lesznek a kockázatok, a konfliktus fokozódásának a veszélye” – idézte az orosz külügyminiszternek a teheráni találkozó után tett kijelentését az Interfax orosz hírügynökség.

Lavrov szerint azonnali lépésekre van szükség a tűzszünet eléréséhez, meg kell oldani a humanitárius kérdéseket és meg kell találni azt a formát, amellyel a béke elérésén lehet munkálkodni a két állam elve alapján.

Az orosz külügyminiszter szerint

az Egyesült Államok leállította a közel-keleti kvartett munkáját, és „most nincs olyan testület, amely mindenki számára elfogadható lenne”.

Az amerikai hadihajók térségbeli felvonultatására utalva Lavrov leszögezte: az amerikai katonai csapaterősítés a Közel-Keleten felveti a Hamász iszlamista palesztin szervezet és Izrael közötti konfliktus kiszélesedésének a kockázatát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket

Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.

Érik a botrány: a kormány újratárgyalná a német fegyveripari óriással a katonai beszerzéseket
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Oktatási mentőcsomag diákoknak, tanároknak a nagy lemaradásban

Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.

Oktatási mentőcsomag diákoknak, tanároknak a nagy lemaradásban
2026. november 05., csütörtök

Nem csak B terv a Romániával való egyesülés a moldovai miniszterelnök szerint

A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.

Nem csak B terv a Romániával való egyesülés a moldovai miniszterelnök szerint
2026. november 05., csütörtök

Vance elismerte: az iráni háború miatt vesztettek, és burkoltan Trumpnak is beszólt

A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.

Vance elismerte: az iráni háború miatt vesztettek, és burkoltan Trumpnak is beszólt
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Nem ügynök, hanem megfigyelt: bocsánatot kért Lezsák Sándortól, informatikai hibára hivatkozik az ÁBTL

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.

Nem ügynök, hanem megfigyelt: bocsánatot kért Lezsák Sándortól, informatikai hibára hivatkozik az ÁBTL
2026. november 05., csütörtök

Már a kormány is visszaszólt az AfD elnökének a német szociális rendszert kifosztó románokról szóló kijelentése miatt

Immár kormányszinten is reagált Románia Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének kijelentésére, amelyben azzal vádolta a romániai bevándorlókat, hogy kifosztják a német szociális rendszert.

Már a kormány is visszaszólt az AfD elnökének a német szociális rendszert kifosztó románokról szóló kijelentése miatt
2026. november 04., szerda

Teljesen béna kacsa lesz Trump az elbukott választások után, vagy marad még mozgástere?

Jókora pofont jelent Donald Trump elnök és a Republikánus Párt számára a keddi félidős kongresszusi választások eredménye, hiszen a demokraták mind a képviselőházban, mind a szenátusban átvették a többséget.

Teljesen béna kacsa lesz Trump az elbukott választások után, vagy marad még mozgástere?
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Románia is szerepel az iráni támadások potenciális célpontjai között

A Romániában található amerikai katonai támaszpontokat is azon potenciális célpontok között tüntette fel két iráni konzervatív lap, amelyekre válaszcsapást mérhetnek egy újabb amerikai és izraeli támadás esetén.

Románia is szerepel az iráni támadások potenciális célpontjai között
2026. november 04., szerda

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
2026. november 04., szerda

Ügynökaktákról rántották le a leplet – Magyar Péter: a rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány

Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozta nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján.

Ügynökaktákról rántották le a leplet – Magyar Péter: a rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány
Hirdetés
Hirdetés