
Fotó: Sándor Csilla
Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál alapítója és elnök-vezérigazgatója kongresszusi meghallgatásának második napján, szerdán elkerülhetetlennek nevezte a közösségi média bizonyos fokú szabályozását.
2018. április 12., 08:142018. április 12., 08:14
2018. április 12., 08:152018. április 12., 08:15
Jan Schakowsky demokrata párti képviselő felsorolta a Facebook és személy szerint Mark Zuckerberg eddigi, sokszor ismételt bocsánatkéréseit, idézve még egyetemista korában elhangzott bocsánatkéréseit is, s megjegyezte: ez is arra utal, hogy „az önszabályozás egész egyszerűen nem működik”. Mark Zuckerberg erre reagálva hajlandónak mutatkozott a „bizonyos fokú” szabályozás elfogadására.
Majd hozzátette, hogy bár a szabályozás szükséges, de nagyon kell vigyázni arra, hogy milyen lesz ez és hogyan alkalmazzák. Arra is utalt, hogy a kisebb internetes cégeknek esetleg nem lesz erre erőforrásuk. A képviselők kérdéseire Zuckerberg közölte azt is, hogy saját, személyes adatai szintén szerepeltek a brit-amerikai Cambridge Analytica cég által illetéktelenül feldolgozott profilok között.
Fontosnak tartotta hangsúlyozni – amit egyébként már kedden, a szenátusi meghallgatáson is elmondott –, hogy a Facebook nem gyűjt információkat szóban elhangzott beszélgetésekből, nem raktároz adatokat Oroszországban és jelentős mértékben csökkenti oroszok esetleges hozzáférését az adatbázisához. Megerősítette: vizsgálják annak lehetőségét is, hogy új, Európára érvényes adatvédelmi rendszert dolgoznak ki, bár részletekkel nem szolgált róla. „Dolgozunk rajta” – mondta. Zuckerberget szerdán a képviselőház energetikai és kereskedelmi bizottságának képviselői hallgatták meg, előző nap pedig a szenátus igazságügyi és kereskedelmi bizottságának meghallgatásán vett részt.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!