
Székely, magyar és uniós zászló a budapesti Országgyűlés épületén
Fotó: Kristály Lehel
Hatpárti javaslatként kerülhet a törvényhozás elé a magyar-székely összetartozás napjáról szóló jobbikos indítvány, miután a kormánypártok is jelezték, hogy csatlakoznak ahhoz – mondta el hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjét vezető parlamenti képviselő.
2018. november 05., 22:402018. november 05., 22:40
2018. november 05., 22:542018. november 05., 22:54
Szávay István hangsúlyozta: három hete, az agyagfalvi székely nemzetgyűlés 170. évfordulóján kezdeményezte a 11 évszázados sorsközösség szimbolikus alkalmának emléknappá emelését, majd levélben tájékoztatta a frakcióvezetőket erről.
Az MTI által idézett ellenzéki politikus megemlítette: pártja sem támogatja a székelyek önálló nemzetiséggé nyilvánítását Magyarországon, mert az „csak a románoknak adna muníciót arra, hogy az erdélyi magyarságot megosszák”, holott Szávay szerint a székely a magyar nemzet része. A politikus egyébként hétfőn parlamenti felszólalásában is emlékeztetett arra a javaslatára, hogy az Országgyűlés nyilvánítsa a magyar-székely összetartozás napjává október 16-át, az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés kezdetének dátumát. A képviselő azt kérdezte, hogy a kormány támogatja-e az indítványt.
Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár azt felelte, hogy az ügynek nem csak szimbolikus jelentősége, de valós üzenete is van. „A kezdeményezést a kabinet támogatja, de ahhoz benyújt egy olyan módosító javaslatot, ami egyértelműsíti, hogy a székelyek elválaszthatatlan részét képezik a magyar nemzetnek” – közölte Potápi Árpád.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!