
Mindenekelőtt a közös védelempolitika, a biztonság, a migráció és a gazdaság kérdéseit vitatják meg csütörtökön kezdődő kétnapos csúcstalálkozójukon az Európai Unió állam- és kormányfői Brüsszelben.
2017. június 22., 10:162017. június 22., 10:16
A csütörtöki ülés délutáni megnyitását követően Antonio Tajanival, az Európai Parlament elnökével egyeztetnek az uniós vezetők, akik
Ezután munkavacsora következik, amelyen előbb Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő ismerteti a minszki megállapodások végrehajtásának állását az ukrán válság kapcsán, majd Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke beszámol a közelmúltban tartott találkozóiról Donald Trump amerikai és Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.
Ezt követően pedig még rövid tanácskozást folytatnak - már az Egyesült Királyság nélkül - a huszonhét bennmaradó tagállam vezetői, és a tervek szerint megállapodnak a jelenleg Londonban működő uniós ügynökségek új helyszínének kiválasztására szolgáló eljárásról.
A pénteki munkaülés az Európai Központi Bankot vezető Mario Draghi beszámolójával kezdődik, majd rátérnek a kereskedelmi és a migrációval kapcsolatos kérdésekre.
Szakértők szerint az ülésen az uniós vezetők hangsúlyozottan támogatásukról fogják biztosítani az éghajlatváltozás elleni küzdelmet és a szabadkereskedelmet, ami üzenetértékű lehet a protekcionista kereskedelempolitikát pártoló és a párizsi klímaegyezményt felmondó új amerikai kormányzat számára.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!