• Beszélgetés Malya Lillával, az MTV „árvízi tudósítójával”

„Jó estét kívánok! Még nem tetőzött a Tisza...” – az ismerős szavakat Malya Lillától hallhatta a Magyar Televízió közönsége áprilisban, amikor az árvízi helyzetről tudósított. Nemrég a környezetvédelmi minisztérium bronz érdemérmével tüntették ki.

Gazda Árpád

2006. november 02., 00:002006. november 02., 00:00

– Hogyan fogadta az elismerést?
– Nagyon örültem neki, mert ez az első elismerésem. Tizenhét napot töltöttem akkor a Tiszán és a Hármas-Körösön, ahonnan rendszeresen, élőben tudósítottunk.
– Az árvíz idején megismerte az ország...
– Véletlennek köszönhetem, először két napig Szegedről tudósítottam. Vasárnap megérkezett a pesti stáb, másnap együtt élőztünk, és hívtak, menjek velük Szolnokra forgatni. Nem gondoltuk, hogy ilyen hosszú ideig leszünk ott. Nem maradtunk ki semmiből, a legapróbb részleteket is meg akartuk mutatni. Különös élmény volt, amikor az egyik település takarékszövetkezetéből kilépett egy néni, és a nevemen szólított: megkérdezte, mi van a gátakon. A néző úgymond személyes ismerősének tekintett, és számomra ez a legfontosabb.
– Hogyan kezdődött a tévés pályafutása?
– Tizennégy éves voltam, amikor elhatároztam, újságíró leszek. Szegeden művelődésszervező médiaszakra jártam a főiskolán. Teljesen véletlenül kerültem a szegedi városi televízióhoz, ahol fél év múlva már riportokat is forgattam. Ezután jelentkeztem az MTV körzeti stúdiójához, 2004 februárjától pedig a Híradó munkatársa vagyok. Önálló filmeket is készítettem már.
– Mi volt eddigi legfontosabb munkája?
– Az árvíz volt a legnagyobb kihívás, szakmailag sokat tanulhattam akkor. De sosem felejtem el például egyik tavalyi riportom alanyát. Arról forgattunk, hogyan élnek az emberek villanyáram nélkül, és egy hetven év körüli bácsinál jártunk egy tanyán. Amikor végeztünk, bocsánatot kért, hogy nem tud nekünk még egy kávét sem főzni. Majd eltűnt, és a kredencéből kivett egy barack- és egy cseresznyebefőttet. Megrázó az ilyen élmény, hiszen nem volt semmije, mégis mindenáron adni akart nekünk valamit.
– Erdélyben járt-e?
– Sajnos nem, pedig szeretnék. Kedvelem Németh György fotóművész erdélyi sorozatait. A képeket nézve megfogadtam, hogy ellátogatok a helyszínekre. Egy újságíró számára sok érdekes történik a határ túloldalán, így szakmailag is érdekes lehet...
• Csorba Mária

--------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista

Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista
2025. szeptember 10., szerda

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme

Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mintegy két tucat orosz drón hatolhatott be Lengyelország légterébe.

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme
2025. szeptember 10., szerda

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott

Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott
2025. szeptember 10., szerda

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta

Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta
2025. szeptember 10., szerda

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban

Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

2025. szeptember 10., szerda

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard

A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard
2025. szeptember 10., szerda

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást

Halíl al-Hajja, a Hamász emigrációban élő gázai vezetője, egyúttal főtárgyalója az Izraellel katari közvetítéssel folyó tárgyalásokon, túlélte Izrael keddi dohai, célzott rakétatámadását, a fia és stábjának vezetője azonban életét vesztette.

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást
2025. szeptember 10., szerda

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg

A lengyel hadsereg szerdán kora reggel közölte, hogy lelőtt néhány drónt, amelyek megsértették légterét az oroszok szomszédos Ukrajna elleni támadása során.

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg
2025. szeptember 09., kedd

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök

A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök