Hirdetés

Díjszabás-módosításra szólítják fel a biztosítókat

Rendellenességeket talált a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) egyes biztosítótársaságoknál a kötelező gépkocsi-biztosítási kötvények (RCA) árának kiszámítása kapcsán. 

2015. december 10., 16:582015. december 10., 16:58

Az ASF csütörtöki közleményben jelezte, hogy az ellenőrzések nyomán felszólították az érintett cégeket a díjszabások kritériumainak módosítására, a pénzügyi hatóság ugyanakkor annak a 10 százalékos plafonnak az eltörléséről is döntött, amennyivel a vállalkozások eddig maximálisan csökkenthették áraikat.

„A biztosítótársaságok nemrég értesítették a pénzügyi hatóságot díjszabásaik módosításáról, az ennek kapcsán végzett ellenőrzések során pedig rendellenességek merültek fel a kötvények árának meghatározását célzó számítások tisztességessége kapcsán” – tájékoztatott közleményében az ASF. A hatóság azt is közölte, hogy decemberben folytatják a biztosítóknál végzett ellenőrzéseket, és a továbbiakban is a kötelező gépjármű-biztosítási kötvények díjszabásait vizsgálják. A közlemény szerint, amennyiben a hatályos törvények áthágását tapasztalják, értesítik az ügyben a Versenytanácsot.

A pénzügyi hatóság vezetőtanácsa egyúttal arról is döntött, hogy a biztosítótársaságok ezentúl, a 10 százalékos plafon eltörlésével korlátlanul csökkenthetik áraikat a különböző akciók keretében. Az árengedményre vonatkozó korlátozást idén januártól vezették be. Az ASF novemberben jelentette be, hogy ellenőrzéseket fog tartani a cégeknél, miután a megelőző két hónapban több biztosító is jelezte, hogy az RCA-kötvények drágítására készül, a teher- és személyszállító járművek esetében pedig négy-ötszörös áremelkedésre is lehet számítani.

A romániai közúti fuvarozók országos szövetsége (UNTRR) múlt héten kiadott közleményében hívta fel a figyelmet arra, hogy január elsejétől rendkívüli mértékben drágulhatnak a kötelező gépjármű-biztosítási kötvények. A szövetség attól tart, hogy az országban működő fuvarozó cégek többsége képtelen lesz kifizetni „a csillagászati összegeket”, emiatt pedig a kisvállalkozások egyszerűen csődbe mennek, a közepes és nagyobb méretű cégek pedig más országba helyezik át tevékenységüket.

„Azoknak, akik túlélik a kötelező autóbiztosítási rendszer szorítását, még többet kell majd emiatt fizetniük” – mutatott rá a szervezet. Az egyesület kifogásolja, hogy az elmúlt években a hatóságok nem hoztak komolyabb intézkedéseket a piac szabályozására, ami a biztosítási ágazatot „az összeomlás szélére sodorta”.

A felháborodott fuvarozók emiatt csütörtökön tüntetést akartak szervezni Bukarestben: a tervek szerint hétezer gépkocsival állították volna le a forgalmat a főváros központjában, az akció keretében pedig a kormány, a főpolgármesteri hivatal és a pénzügyi hatóság székhelye előtt is tiltakoztak volna.

Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint azonban a tüntetést kénytelenek voltak lefújni az ágazatban dolgozókat képviselő egyesületek, a polgármesteri hivatal ugyanis nem adott engedélyt az akcióra. Az érintettek úgy döntöttek, újabb kérést nyújtanak be az önkormányzathoz, és amennyiben másodszor sem kapnak engedélyt, anélkül fogják megszervezni a megmozdulást, és vállalják a tetemes bírság kifizetését.

Saját bevételét csökkenti az ASF

Január elsejétől csökkenti a biztosítási piacon és magánnyugdíj-ágazatban tevékenykedő cégek által fizetendő illetékek és kvóták egy részét a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF). „A hatóság vezetőtanácsa módosítja az ASF bevételeire vonatkozó 2014/16-os számú szabályzatot. A döntés annak a stratégiának a része, amellyel az ASF támogatni és fejleszteni kívánja az általa felügyelt ágazatokat azzal, hogy mérsékli az ezekben a szektorokban tevékenykedő egységes pénzügyi terhét” – olvasható a hatóság csütörtöki közleményében.
A 2016-tól hatályba lépő módosítás szerint a magánnyugdíjalap-piacon 50 százalékkal, míg a biztosítási ágazatban 20 százalékkal mérsékelnek bizonyos illetékeket. Ennek nyomán a biztosítótársaságoknak kisebb összeget kell majd befizetniük többek között a kötelező gépkocsi-biztosítási (RCA) kötvények eladásából származó bevételeik után. Becslések szerint az intézkedés következtében mintegy 9 millió lejjel csökken az ASF költségvetése.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
Hirdetés