Hirdetés

Zf: jobban keres a román közszolga a magyarnál

Romániában 7 százalékkal jobban keresnek a közhivatalnokok, mint Magyarországon, annak ellenére, hogy Magyarországon magasabb az életszínvonal, mint Romániában – írta pénteki számában a Ziarul Financiar című bukaresti napilap.

MTI

2017. április 14., 18:212017. április 14., 18:21

2017. április 14., 18:582017. április 14., 18:58

A gazdasági-pénzügyi újság címlapján közölt egy cikket, amelyben a romániai és magyarországi béreket hasonlította össze a román és a magyar statisztikai hivatal, valamint az Eurostat adatai alapján.

Az újság szerint ellentmondásos, hogy Romániában a közhivatalnokok 7 százalékkal többet, átlagban nettó 3 320 lejt kerestek januárban, miközben a magyarországi társaik 3 113 lejt (214 800 forint), mert Romániában az egy főre jutó GDP 7 600 euró, míg Magyarországon 11 200 euró, ami mutatja, hogy Magyarországon magasabb az életszínvonal. Magyarországon a havi nettó átlagbér is magasabb, mint Romániában – állapították meg.

A romániai közhivatalnokok átlagban 44 százalékkal keresnek többet a román havi nettó átlagbérhez képest, Magyarországon csak 18 százalékkal többet a nettó átlagbérhez viszonyítva. A lap által megszólaltatott elemzők szerint a román közszféra „anomáliája\", hogy a dolgozók béreit nem kötik teljesítménymérésekhez, ugyanakkor vannak olyan szektorok, ahol túl kevés közalkalmazottnak kell elvégeznie sok munkát, máshol viszont túl sok a közalkalmazott.

Florin Godean, az Adecco Románia humánerőforrás cég vezetője szerint a versenyszféra bizonyos ágazataiban, így az IT-szektorban és a telekommunikációban is enyhén magasabbak a bérek Romániában, mint Magyarországon, ami a romániai akut munkaerőhiánnyal magyarázható – olvasható a Ziarul Financiarban.

Romániában több mint 1 millió személy dolgozik a közszférában és a kormány júliustól újabb jelentős béremeléseket tervez. Ezek alaposan megosztják a szakembereket, sokan úgy vélik, hogy nem fenntarthatóak, és veszélybe sodorják az ország makrogazdasági egyensúlyhelyzetét.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés