Hirdetés

Wellnessközpont építését tervezik Kovásznán

Megszavazta a Kovászna városi önkormányzat, hogy megkezdik a hivatalos procedúrát egy wellnessközpont megépítésére. 

Bíró Blanka

2016. április 12., 18:562016. április 12., 18:56

2016. április 12., 20:222016. április 12., 20:22

Első lépésben elkészítik a kiszemelt terület rendezési tervét, megrendelik a központ megvalósíthatósági tanulmányát, és összeállítják a pályázatot, hogy európai uniós pénzeket hívjanak le a kivitelezésre.

Thiesz János polgármester a Krónika megkeresésére elmondta, már évekkel ezelőtt felmerült egy wellness- és gyógykezelési központ megépítésének terve. Akkor Csomakőrösön, az egykori lőtér területén szemelték ki a megfelelő helyszínt, ám annak a tulajdonjoga még mindig tisztázatlan, ezért kénytelenek voltak más telek után nézni.

A központot végül a Tündérvölgyben, a sípálya mellett építik meg, a város tulajdonában lévő 31 ezer négyzetméteres terület ugyan még kültelek, ám a sípályához már kiépítették a parkolót és a bekötőutat. Az önkormányzat egyelőre 60 ezer lejt különített el a költségvetésben a különböző tervek és dokumentációk elkészítésére, ám abban bíznak, hogy az év második felében benyújtott pályázatuk sikeres lesz, és közel 3 millió eurót tudnak lehívni a wellness- és gyógykezelő központ megvalósítására.

A Központi Fejlesztési Régióban egyébként a Regionális Operatív Program keretében 13,45 millió euró hívható le a fürdővárosok fejlesztésére, erre nyújtana be Kovászna is pályázatot. A projekteket június elsejétől az év végéig lehet beadni, ezért minél gyorsabban el szeretnék készíteni a látványtervet, a megvalósíthatósági tanulmányt és a területrendezési tervet – összegezte a polgármester. Hangsúlyozta, mindenképpen hasznosítani fogják az ásványvizeket: a medencék egy részét gyógykezelésre alkalmas borvízzel töltik fel. Teljesen fedett létesítményt képzelnek különben el, mert Kovásznán rövid a strandszezon.

Amint arról korábban írtunk, Kovásznán 21 millió euró értékben bonyolítottak le európai uniós pályázatokat a víz- és csatornarendszer kiépítésére, utak, járdák korszerűsítésére. Az önkormányzat és a szakmai szervezetek pedig immár évek óta szorgalmazzák, hogy a fürdővárosban működő turisztikai cégek ne elégedjenek meg az ingyenes és támogatott gyógykezelési beutalókkal érkező vendégekkel, hanem dolgozzanak ki stratégiát a turisták odacsalogatására.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés