2012. április 26., 08:182012. április 26., 08:18
Az elöljáró emlékeztetett, tavaly két vállalat – a Casco és a Zollner – is bővítésbe kezdett, míg a megye legnagyobb üzemét működtető, autóalkatrészeket gyártó Draxmailer is felépített egy új csarnokot, melyben a tervek szerint mintegy ezer embert foglalkoztatnak majd. Ilyés a két új befektetéssel kapcsolatban elmondta, egyrészt a bakelit gépjárműalkatrészeket gyártó Autonova készül terjeszkedni, a másik beruházó cég pedig – amelynek nevét egyelőre nem árulta el – szintén az alkatrészgyártás területén tevékenykedik. A polgármester arról is beszámolt, hogy egy-két héten belül egy újabb befektető parcella-bérlési kérvényét várják, mely vasöntödét működtet majd a város határában. A Krónika érdeklődésére leszögezte, nem a német Hay vállalatról van szó, mely 2-3 éve érdeklődött a szatmárnémeti lehetőségek iránt. A német cég szélturbinák számára szeretett volna hatalmas fogaskerekeket öntetni itt, azonban végül meggondolta magát, így az eredeti elképzelésekkel ellentétben sem Szatmárnémetiben, sem Brassóban, sem Konstancán nem fektetett be.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.