
Akadályozhatja a háromszéki gazdaság további fejlődését, hogy egyre kevesebb a munkanélküli. Mint Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség igazgatója keddi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján kifejtette, tanulmányok támasztják alá, hogy ahol 2 százaléknál alacsonyabb a munkanélküliségi ráta, már nincs lehetőség további fejlődésre.
2016. március 22., 19:342016. március 22., 19:34
A szakember elmagyarázta, hogy ugyan Kovászna megyében 5,5 százalékon áll a mutató, ám a nyilvántartásban szereplő állástalanok többsége tartósan munkanélküli, azokat pedig, akik immár évek óta arra rendezkedtek be, hogy különböző segélyekből tartsák el magukat és családjukat, nehéz lenne integrálni a munkaerőpiacon.
„Jelenleg 4879 állástalan személy szerepel az ügynökség nyilvántartásában, ám közülük mindössze 680-an kapnak munkanélküli-segélyt. Ez nagyon kevés. Kistérségenként kevesebb mint 150 állástalant jelent\" – részletezte Kelemen Tibor, hangsúlyozva, hogy a kifizetések szempontjából gyakorlatilag nincs is munkanélküliség a megyében.
A szociális segélyből, gyerekeknek járó támogatásból, élelmiszercsomagokból élő közel 4000 tartósan munkanélkülivel ugyanis már nem lehet növelni a foglalkoztatottak arányát, ők erre az életmódra rendezkedtek be, a többségük ráadásul írástudatlan, az elemi iskolát sem fejezte be, nem lehet számukra munkát közvetíteni, tehát nem hajtanak hasznot a gazdaságnak, a szociális háló védelmében élnek. Az alkalmazható munkanélküliek száma eközben annyira alacsony, hogy egy nagyobb befektetés esetén már nincs ahonnan toborozni – a városokban például 3 százalék körül van a munkanélküliségi ráta: Sepsiszentgyörgyön 1,62, Kézdivásárhelyen 1,66, Baróton 2,6, Kovásznán 3,8 százalék.
Kelemen Tibor ugyancsak tanulmányokra alapozva számolt be kedden arról is, hogy minden újonnan létesült munkahelyre legalább tízszer annyi munkanélkülit kellene mozgósítani. Ennek oka az, hogy végül annyian pályázzanak, amennyiből a munkaadó érdemben válogathat – tehát például 50 új állásra 500 potenciális jelentkező kellene. Mint elhangzott, például a Holzindustrie Schweighofer cég a Rétyen épített gyárába eddig kevesebb mint 500 személyt alkalmazott, ám több mint 5000 önéletrajzot gyűjtött be a toborzóirodájába.
Az igazgató azt is bejelentette, hogy a munkaerő-elhelyező ügynökség április 14-én szervez állásbörzét. A szakember szerint azonban egyre inkább kérdés, hogy kit tudnak a munkaadók megszólítani, összegezte Kelemen Tibor. „Az elmúlt időben megváltozott az irányzat, már nem a munkakeresők állnak sorban, hanem a munkaadók igyekeznek tájékoztatni a körülményekről, a lehetőségekről. Sokan nem is tudják, melyek az elvárások például a nadrággyárakban, de indulásból elutasítják a felkínált állást, mert rosszakat hallottak a szomszédasszonytól. Ezért van szükség a korrekt tájékoztatásra\" – hangsúlyozta Kelemen Tibor.
Emlékeztetett ugyanakkor, hogy Kovászna megyében már évek óta sokkal alacsonyabb a munkanélküliségi ráta a nők körében, jelenleg az állástalanok 58 százaléka férfi. „A nehézipar eltűnésével és a készruhagyártás térhódításával Kovászna megyében egy nőnek sokkal nagyobb esélye van arra, hogy munkát találjon, mint egy férfinak\" – mutatott rá Kelemen Tibor. Hozzátette, főleg vidéken sok asszony dolgozik a háztartásban, ám mégis gyakran motiváltabbak, amikor munkahelykeresésről van szó.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!