2012. február 20., 10:142012. február 20., 10:14
Az angol nyelvű regisztrációs lap kitöltésével március 16-áig jelentkezhetnek azok az egyetemistákból álló háromfős csoportok, amelyek részt akarnak venni a Mol-csoport által indított Freshhh 2012 nemzetközi on-line vetélkedőben.
A 20 ezer euró összdíjazású versenyben indulók megtapasztalhatják, milyen kihívásokkal kell szembenéznie az olajipari vállalatok vezetőinek. A Mol 2007 óta minden évben elindítja a gáz- és olajiparra koncentráló, technikai jellegű, nemzetközi on-line versengést, amelyre a világ bármely pontjáról lehet jelentkezni – a verseny hivatalos nyelve ezért az angol, a háromfős csapatok a http://freshhh.net/team_registration című weblapon regisztrálhatnak.
A technológiai alapú, logikus gondolkodást és pontos számításokat megkívánó stratégiai játék egy on-line fordulóval indul, amelyben a részt vevő csapatok megismerkednek a gáz- és olajipar érdekes világával. A játékosoknak egy virtuális olajvállalatot kell igazgatniuk, számos technikai és stratégiai jellegű döntést hozva. Kutatási és fejlesztési projektekről kell határozniuk, hogy ásványi anyagokban gazdag lelőhelyekre bukkanjanak, finomítókat kell építtetniük különböző termékek előállításához, illetve ki kell alakítaniuk egy profittermelő termékkínálatot.
A technikai és ipari fejlesztésekkel az olajipari ágazat és ezen belül a saját cégük számára kell kitűnő lehetőségeket teremteniük. A siker érdekében kockázatokat kell vállalniuk, de egyben lehetőséget kapnak arra, hogy létrehozzák a jövő legfontosabb olajipari cégét. A második fordulóban kreatív feladatokat kell megoldaniuk, míg a harmadik forduló egy élő döntő, amelyben az addig legjobb eredményt elérő tíz csapat vehet részt. Az első három csapat értékes pénzjutalomban részesül, de a további hét részt vevő csapat is kap ajándékot.
A szervezők az ágazat iránt érdeklődő tehetséges fiatal mérnököknek és természettudományokat, például geológiát tanuló fiataloknak szeretnék megmutatni játékos formában az iparágat és a szakmai fejlődési lehetőségeket. A vetélkedő kiváló módon szólítja meg a célcsoportot, hiszen a jelentkezők között a mérnökképzésben részt vevő, illetve természettudományos tárgyakat tanuló fiatalok aránya évek óta 75 százalék körüli. A verseny népszerűségét pedig mi sem jelzi jobban, minthogy a vetélkedőben résztvevők között a visszatérők aránya 25 százalék körül van.
Az elmúlt öt kiírás során több mint hatezer diák vett részt versengésben. Romániából minden évben voltak résztvevők, és 2010-ben egy három romániai diáklányból álló csapat végzett az első helyen. Tavaly 47 csapat jelentkezett Romániából, amely ezzel ebben a rangsorban a hatodik helyet foglalta el – a legjobb romániai csapat a 13. lett, azaz kevéssel maradt le a fináléról. A legtöbb jelentkező jellemzően a Mol-csoport számára legfontosabb országokból – Magyarország és Románia mellett Szlovákia, Horvátország, Oroszország vagy Pakisztán – regisztrál, de a versenybe eddig összesen 67 különböző országból jelentkeztek, köztük olyan távoli államokból, mint Izland, Thaiföld, Grönland, Trinidad és Tobago vagy éppen Japán.
A győztesek számára nemcsak a pénzjutalom lehet fontos, de az is, hogy fontos esélyt kapnak a pályakezdésre. Részt vehetnek a Mol-csoport growww 2012 elnevezésű programjában, amely a friss diplomások, illetve a tanulmányaikat még folytató hallgatók számára biztosít speciális képzést és szakmai gyakorlatot. A verseny eddigi öt döntőjében részt vett 150 fő közül a Mol-csoport több mint 60 fiatalt foglalkoztat vagy foglalkoztatott valamilyen formában.
Az egyetemisták számára kiírt Freshhh vetélkedő mellett a Mol az utóbbi két évben a középiskolásoknak szánt Junior Freshhh versengést is elindította, egyelőre kizárólag magyar nyelven. Ebben az olaj és gázipar „előszobájaként” számon tartott középiskolai természettudományok (fizika, kémia, matematika, biológia és földrajz) képezik a verseny tárgyát.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.