
A városban nem ezek lesznek az első korszerű szerelvények: 2007 óta tíz darab Siemens ULF is rója Nagyvárad sínpárjait
Két ütemben húsz új villamost vásárol Nagyvárad – a gyártó az aradi Astra vagongyár. Közben épül az új villamosvonal, és új hibridmeghajtású buszok beszerzése is folyamatban van a bihari megyeszékhelyen.
2018. október 25., 15:272018. október 25., 15:27
Húsz vadonatúj, korszerű villamost vásárol Nagyvárad, az első szerelvények már jövőre megérkezhetnek a városba. Az önkormányzat európai uniós támogatással, két ütemben szerzi be a villamosokat. Az első, tíz darabból álló kontingens megvásárlásáról még pénteken írta alá a szerződést Ilie Bolojan, a város polgármestere, míg a második, szintén tíz szerelvény megvásárlásáról szóló határozatot kedden fogadta el a város közgyűlése.
az önkormányzatnak azonban csupán az összeg 2 százalékát kell kifizetnie, a többi vissza nem térítendő támogatás. A projekt a Regionális Operatív Program 2014 és 2020 között érvényes kiírásában valósul meg, a fenntartható városi közlekedés támogatását szolgáló forrásokból.
A villamosbeszerzés azért két ütemben valósul meg, mert eddig csupán az első tíz szerelvény megvásárlásához elegendő EU-s támogatás volt bizonyos. A további tíz villamos beszerzését ahhoz a feltételhez kötötték, hogy azok esetében is rendelkezésre álljon az uniós forrás. Mivel – mint azt Marius Moş, az önkormányzat nemzetközi finanszírozású projektjeiért felelős osztályának vezetője elmondta – mostanra biztossá vált, hogy mind a húsz villamos megvásárlására jut uniós pénz, a város képviselő-testülete kedden már meg is szavazta az újabb beszerzést, amely immár az előszerződés megkötésének szakaszába ért.
A szerelvények alacsony padlósak lesznek, 160 férőhellyel rendelkeznek majd, és a fékezési energia visszanyerését szolgáló rendszerrel is ellátják őket, ami csökkenti az energiafogyasztást.
Az első négy villamost 2019 októberében szállítják le, majd további hat szerelvényt 2020 során. A további tíz villamost 2021-től állíthatják forgalomba a bihari megyeszékhelyen. Bár az Astra már rendelkezik egy saját fejlesztésű villamossal, a Siemenstől megvásárolt licenc alapján gyártott Imperióval, Mircea Mălan alpolgármester szerint az aradi gyár külön Nagyvárad számára tervezett villamosokat szállít majd le, színkombinációjukról és elnevezésükről pedig szavazáson kérik majd ki a város polgárainak véleményét.
A városban egyébként nem ezek lesznek az első korszerű szerelvények: 2007 óta tíz darab Siemens ULF is rója Nagyvárad sínpárjait. A többi szerelvény használtan vásárolt, Németország számára gyártott, de felújított Tatra – a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV) legutóbb idén szerzett be 30 darab korszerűsített Tatra KT4D szerelvényt a berlini közlekedési vállalattól, darabját 25 ezer euróért, illetve a szállításért darabonként további tízezer eurót fizetett.
Az új villamosok el is kelnek, mivel az önkormányzat éppen az elmúlt héten kezdte el – szintén európai uniós támogatásból – a város villamospálya-hálózatának bővítését. Ennek első ütemében egy 60 méteres szakaszt építenek meg, amely összeköti a Vitéz (Decebal) utcai vágányokat az Aradi úti sínpárokkal, így egy új járat üzembe állításával átszállás nélkül lehet majd a két szakaszon közlekedni.
így az Aradi úti szakaszt kivezetik a Pece-hídig, amely aztán azon áthaladva balra tér, és a Pece partján, a bevásárlóközpontok, az állami egyetem és az új lakóparkok mellett elhaladva, a villamosremíz mellett csatlakozik be a várad-szőllősi vonalba. És ezzel még nem merültek ki a város közlekedés-fejlesztési tervei: az önkormányzat a hónap elején hagyta jóvá tíz hibrid meghajtású autóbusz beszerzését a közlekedési vállalat számára. Ezeket is uniós támogatásból vásárolják meg, egy busz 2,2 millió lejbe kerül.
Mircea Pop, az NHKV igazgatója azzal indokolta a hibridbuszok beszerzését a környezetbarátabb elektromos meghajtású járművekkel szemben, hogy utóbbiak üzemeltetése jóval drágább, élettartamuk rövidebb, az akkumulátor cseréje hatalmas összegeket emészt föl, ráadásul 50 kilométer megtétele után tízperces gyorstöltés szükséges, márpedig a közlekedési vállalat nem engedheti meg magának, hogy csúcsidőben akár csak tíz percre is „kényszerpihenőre” küldje a járműveket.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
szóljon hozzá!