2011. március 04., 10:042011. március 04., 10:04
A FAO csütörtökön nyilvánosságra hozott élelmiszerár-indexe 2,2 százalékkal 236 pontra emelkedett. Ezzel az immár nyolcadik hónapja egyfolytában emelkedő mutató 1990. évi bevezetése óta most a legmagasabb. Az index januárban 3,4 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest, és 231 pontra emelkedett. Ezzel a 2007/2008-as élelmiszerválság idején, 2008 júniusában mért 224,1 pontot is jóval meghaladja. A cukor kivételével valamennyi vizsgált termékcsoportban emelkedtek az árak.
A FAO elemzőinek véleménye szerint ezzel még messze nincs vége az áremelkedésnek, amit nemcsak a kereslet-kínálat egyensúlyának a megbomlása idézett elő, hanem az észak-afrikai és közel-keleti konfliktus éleződése miatt bekövetkezett, robbanásszerű olajáremelkedés, valamint a spekuláció is. Ráadásul egyre több országban növelik a tartalékokat, hogy elejét vegyék a további drágulásnak, ami jelentős mértékben hozzájárult az egyiptomi és a tunéziai zavargások kirobbanásához.
A nemzetközi élelmezési szervezet szakértői szerint különösen a gabonaféléknél várható további drágulás, amit a most közzétett index is jelez: miközben az összetett index 2,2 százalékkal nőtt, a gabonafélék – többek között a búza, a kukorica, a rizs – esetében a havi emelkedés 3,7 százalékot tett ki. Márciusban az irányadónak számító amerikai búza ára 60 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Eközben a kereslet nő, amivel a termelés nem tud lépést tartani, ezért apadóban vannak a raktárkészletek is.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.