Hirdetés

Versenytanácsi illetékes: nem nőne a gáz ára, ha megszüntetnék az ársapkát

versenytanács

Nem nőne? A versenytanács alelnöke szerint a jelenlegi szinten maradnának a gázárak április elseje után is

Fotó: Kozán István

Nem emelkednek a gázárak 2026. április 1-jétől, ha a piacot a jelenleg hatályos jogszabályoknak megfelelően akkortól liberalizálják – vélekedik a Versenytanács alelnöke, Dan Pascu.

Krónika

2026. február 10., 19:472026. február 10., 19:47

A versenytanácsi illetékes erről kedden beszélt.

Mint ismeretes, Ilie Bolojan miniszterelnök a múlt héten bejelentette, hogy javasolni fogja a liberalizáció egy évvel történő elhalasztását.

Hirdetés
Idézet
Az elemzéseink alapján nem tűnik úgy, hogy a gázárak robbanásszerű emelkedésének közvetlen és komoly veszélye fennállna. A legnagyobb beszállítók ajánlatai azt mutatják, hogy az árak a jelenlegi piaci ár ak körül mozognának”

– mondta Dan Pascu a PRIA Energy konferencián.

Mint ismeretes, a földgáz árát 2021 óta 0,31 bani/kWh-ban korlátozzák a háztartási fogyasztók számára.

A hatályos jogszabályok szerint az árkorlátozás 2026. március 31-én szűnik meg.

Pascu azt is elmondta, hogy

a versenyhatóság azt javasolta a kormánynak, hogy a gázpiacot a meghatározott határidőig liberalizálják.

„Vannak energiaellátási nehézségekkel küzdő fogyasztóink, de őket célzott módon kell segíteni, ahogyan az Európai Unió többi tagállamában is, állami szociális segélyezési politikák révén. Romániában azonban a programok általánosak, mind az áram, mind a gáz esetében” – mondta a versenyhatóság képviselője a HotNews szerint.

„Arra számítottunk és arra számítunk, hogy a gázárakat liberalizálják” – tette hozzá, megjegyezve, hogy szabad piac nélkül nincs verseny, amely alacsonyabb árakhoz vezetne.

Mint arról beszámoltunk,

Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este jelentette be, hogy a gázpiac liberalizálása nem a tervek szerinti március 31-én, hanem egy évvel később fog megtörténni.

korábban írtuk

Jövő évre halasztja a gázár-liberalizációt a kormány, nem drágul az energiahordozó
Jövő évre halasztja a gázár-liberalizációt a kormány, nem drágul az energiahordozó

Az eredeti ütemtervvel ellentétben nem vezeti vissza idén áprilisban a román kormány a gázárliberalizációt – jelentette be szerdán este Ilie Bolojan. A miniszterelnök úgy véli, 2027 alkalmasabb időpont lesz az ársapka kivezetésére.

„Lépéseket kell tennünk a korlátozás eltörlésére, de meg kell védenünk Románia polgárait is” – mondta.

A kormányfő szerint a jövő év, amikor várhatóan nő a kitermelt gáz mennyisége, „jó időpont lenne a liberalizációra”.

„Mivel ez egy nehéz év, normális, hogy ezeket az intézkedéseket meghozzuk, tekintve, hogy 2027-től új gázforrásokkal rendelkezünk, ami a gázárak csökkenéséhez vezethet. Ez azt jelenti, hogy 2027 lenne a liberalizációra alkalmasabb év” – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy 2027 márciusáig átmeneti időszakot javasol, amelyben az egész láncban szabályozott árat alkalmaznak a háztartási fogyasztók számára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona

Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
Hirdetés
Hirdetés