
Fotó: Ilusztráció
2011. február 16., 10:012011. február 16., 10:01
A jelentkezők fele ingyen vehet részt a képzéseken. Kelemen Tibor elmondta, eddig mintegy száz erdővidéki érdeklődött a tanfolyamok iránt, akik abban reménykednek, hogy nyáron szakácsként vagy pincérként a Balatonnál találnak munkát. Anyanyelvük a magyar, tehát ezzel nem lesz gond, ha a turistaszezonban négy hónapot dolgozhatnak a Balatonnál, az év további nyolc hónapjában biztosított a megélhetésük, magyarázta Kelemen. Hozzátette: gondot jelent, hogy Baróton nincs képzett szakember, aki megtarthatja ezeket a tanfolyamokat.
Kelemen ugyanakkor tegnap arról is beszámolt, hogy az ügynökség bevétele az elmúlt három év alatt felére csökkent, miközben többszörösére növekedett a munkanélkülieknek kifizetendő támogatás összege, illetve az ezek után befizetendő társadalombiztosítási hozzájárulás értéke is. Emiatt 2006-hoz képest tavaly hatszorosára, 5 millióról 33 millió lejre növekedett az ügynökség hiánya. „Az intézmény már nem tölti be a munkaerőpiac mozgását ösztönző szerepét, inkább csak közvetítő az állami költségvetés és a munkanélküliek között” – fogalmazta meg Kelemen Tibor. Hozzátette: a bevételeik drasztikusan csökkentek, hiszen az elmúlt három évben Kovászna megyében 12 ezer munkahely szűnt meg: míg 2006-ban 52 ezer alkalmazottat tartottak nyilván, tavaly mindössze 40 ezer háromszékinek volt hivatalos munkaviszonya. A 93 ezer munkaképes háromszéki több mint fele nem dolgozik, miközben közülük mindössze 9 ezer szerepel hivatalosan az ügynökség nyilvántartásában, és csupán 3380-an kapnak munkanélküli-segélyt. A feltételezések szerint a többiek külföldön dolgoznak, a pillanatnyi túlélést biztosítandó mezőgazdasággal foglalkoznak, vagy éppen az előrehozott nyugdíjazást választották, illetve szociális segélyből élnek. Olyanok is akadhatnak továbbá, akik napszámosként vagy feketén dolgoznak.
Kelemen elmondta, az a gond, hogy egyre kevesebb az állásajánlat, havonta kevesebb mint száz munkahelyet hirdetnek, ezek többségét a készruhagyártásban. A nadrággyárak szakképzett és szakképzetlen munkást is keresnek. Megtudtuk, a hónap elején az illyefalvi LAM Alapítvány keresett pénztárost, néhány óra alatt több mint hetvenen jelentkeztek, sokan felsőfokú végzettséggel. „Mivel nagyon kevés az ajánlat, a háromszéki álláskeresők egyre kiszolgáltatottabbak, a munkaadók azokat alkalmazzák, akik kevés pénzzel megelégszenek, vállalják a túlórát, a hétvégi munkát, és nem követelik a jogaikat” – hangsúlyozta az ügynökség igazgatója, aki szerint egyre kevesebb pénzt – kiadásaik mindössze 2,6 százalékát – fordítanak tanfolyamok, továbbképzések szervezésére, holott ezelőtt három évvel a költségvetésük egynegyedét szánták erre a célra. „Igény sincs már a képzésre, továbbképzésre. A háromszéki gazdaság a túlélésre rendezkedett be, a vállalkozók nem kockáztatnak, így azonban nem is növelik a nyereséget, nem tudnak fejlődni” – szögezte le Kelemen Tibor.
Eközben pedig tovább gyarapszik a munkanélküliek száma, hiszen az utolsó húsz alkalmazottjától is kénytelen megválni a sepsiszentgyörgyi Abofarm Rt. Kelemen Tibor elmondta, március 5-étől lakat kerül a helyiek által „tyúkfarmnak” nevezett egységre. Itt korábban mintegy hatvanan dolgoztak, de az alkalmazottak kétharmada az elmúlt időszakban lemorzsolódott, felmondtak, új munkahelyet kerestek. A vállalat hanyatlását a jelenlegi gazdasági helyzet okozta: az elmúlt év elejétől megszűnt a felnevelt csirkék után járó állami és EU-s támogatás, megemelkedtek a gabonaárak, az áfaemelés miatt visszaesett a vásárlóerő, s mindez együttesen oda vezetett, hogy csökkenteni kellett a hús és a tojás árát. Emellett – mint arról lapunkban beszámoltunk – a sepsiszentgyörgyi cigarettagyár is elbocsátja nyolcvan alkalmazottját, már meg is kezdődött a felmondási idejük.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.