2011. november 03., 15:432011. november 03., 15:43
A Reuters hírügynökség által megkérdezett elemzők arra számítottak, hogy az EKB mostani ülésén még nem, de az év végéig, azaz decemberben csökkent irányadó kamatlábán. Egyes szakértők még 50 bázispontos kamatvágást sem tartottak elképzelhetetlennek.
A bejelentés hatására gyengült az euró a legfontosabb nemzetközi devizanemekkel szemben a bankközi piacon. Az euró dollár árfolyama mintegy 0,5 százalékkal 1,3805 dollárról 1,3723 dollárra esett. Az euró svájci frank árfolyama 1,2161 frankról 1,2148 frankra csökkent.
Az euróövezeti alapkamat július óta állt 1,50 százalékon. Az EKB kormányzótanácsa áprilisban, majd júliusban 25 bázispontos kamatemelést hajtott végre az erősödő inflációs nyomás miatt, azt követően, hogy közel két évig rekord alacsony, 1,00 százalékos szinten tartotta az alapkamatot.
Az EKB kormányzótanácsának ülését először elnökölte Mario Draghi, a szervezet november elsejével kinevezett új elnöke. Draghi a francia Jean-Claude Trichet-t váltotta, akinek nyolc éves mandátuma járt le október végén.
Az euróövezeti infláció - az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostat hétfői gyorsbecslése szerint - stagnált októberben, a szeptemberihez hasonló évi 3,0 százalék volt. Augusztusban éves szinten még 2,5 százalékkal nőttek az euróövezeti fogyasztói árak. Az EKB \"2 százalék körüli, ám azt meg nem haladó\" inflációs célt követ.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.