Hirdetés

Vállalkozó ifjakat és kezdőket támogatnak

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Tizennégy Kárpát-medencei települést keres fel a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a 2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve elnevezésű program keretében. A kezdeményezők, akik hétfőn Marosvásárhelyen tartottak előadást, az ifjú vállalkozók megsegítését tűzték ki célul.

Szucher Ervin

2016. március 21., 19:292016. március 21., 19:29

Amint arról korábban írtunk, a Magyar Állandó Értekezlet 2015. december 3-ai plenáris ülésének döntése értelmében a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága útjára indította a 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve programot.

A budapesti kormány szerint az elmúlt esztendők tanulságai azt mutatják, hogy a gazdaságfejlesztés tud a leginkább hozzájárulni a szülőföldön maradáshoz és boldoguláshoz, ezért idén az 1976. január elseje után született külhoni magyar fiatalok kiemelt támogatásával kíván hozzájárulni a nemzetpolitikai célok megvalósításához. Az államtitkárság 3-6 millió forint közötti vissza nem térítendő öszszeg megpályázását teszi lehetővé.

„Idén segítséget kívánunk nyújtani a külhoni magyar fiatal vállalkozóknak, valamint a külhoni magyar oktatási intézmények fiataljainak vállalkozói készségeik fejlesztésében, vállalkozási ötleteik megvalósításában. Igyekszünk mindenben segíteni, hogy egy most induló fiatal vállalkozónak sikeres legyen az üzlete, vagy egy már aktív cégvezető fel tudja futtatni az üzletét. Reményeink szerint olyan vállalkozások fognak születni a Kárpát-medencében, amelyek munkahelyet teremtenek, hozzájárulnak a fiatalok szülőföldön maradásához és boldogulásához, aktivizálásához, a külhoni magyar közösségek gyarapodásához. Mint ahogy azt is reméljük, hogy ha annyira sikeres lett a vállalkozás, az illető személy magyar munkaerőt fog alkalmazni” – mondta el lapunknak Hajnal Virág programfelelős.

Kérdésünkre, hogy a támogatottaknak vállalniuk kell-e, hogy majd szülőföldjükön kamatoztatják a nemzetpolitikai államtitkárságon keresztül szerzett szakmai tudásukat, illetve üzleti gyarapodásukat, az intézmény stratégiai főreferense határozott igennel válaszolt. Azt is hozzátette, hogy a támogatás megpályázása a magyar állampolgársághoz is kötött.

A hétfői előadáson elhangzott, hogy a program keretében a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága össze kívánja gyűjteni a Kárpát-medencei magyar fiatal vállalkozókat, segítséget szándékozik nyújtani a vállalkozási ötlettel rendelkező ifjaknak cégük elindításához, amelyhez biztosítja a szakmai tanácsadást, képzést, hálózatépítő eseményeket, mentorálást. Az illetékesek külön hangsúlyt próbálnak fektetni az agráriumban vállalkozni kívánók támogatására is.

A pályázati kiírás csak április elején jelenik meg, addig a www.vallalkozokeve.hu honlapon vagy a 2016 a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve nevű Facebook-oldalon lehet a kérdéssel kapcsolatos információkat találni. A pályázati felhívás annak lebonyolítója, a Bethlen Gábor Alap Zrt. honlapjára is felkerül. Idén mindkét kategóriában százöt-százöt pályázat jut támogatáshoz.

„Tudjuk, hogy ez nagyon kevés, de ez az év inkább arról szól, hogy felhívjuk a gazdaságfejlesztésre a figyelmet, tudatva, hogy a nemzetpolitikai államtitkárságnak ez is pont olyan fontos, mint az oktatás. Ezek az első lépések, a későbbiekben nagyobb hangsúlyt fog kapni a külhoni magyarok gazdaságfejlesztése” – tette hozzá Hajnal Virág.

A hétfőn Marosvásárhelyen elkezdett felvilágosító körút kedden Székelyudvarhelyen, szerdán Sepsiszentgyörgyön, csütörtökön Csíkszeredában folytatódik. Az államtitkárság munkatársai május végén Szatmárnémetibe és Kolozsvárra látogatnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés