
2011. március 04., 11:572011. március 04., 11:57
Az Integrált vállalkozásfejlesztési modell három fejlesztési régió kisvárosaiban című projekt nyitókonferenciáját rendezte meg március 3-én, a nagyváradi Ramada szállodában a Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE). A projektet az Európai Szociális Alap támogatja a romániai Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programon keresztül.
Az eseményen mintegy 130 résztvevő volt jelen, köztük a helyi önkormányzat és a sajtó képviselői, vállalkozók és potenciális vállalkozók, valamint nagyváradi egyetemi hallgatók is.
A nyitókonferencia iránti rendkívüli érdeklődés elsősorban a vállalkozásfejlesztés területét érintő változatos témakörökhöz kapcsolódó előadásoknak tulajdonítható. Nagy Gábor projektmenedzser nyitóbeszédét követően a résztvevők közvetlenül a projektcsapat tagjaitól tájékozódhattak a projektről, a partnerszervezetekről, valamint arról is, hogy miként válhatnak a projekt kedvezményezettjeivé.
A kutatási komponensért felelős partnerszervezet, az Etnikumközi Kapcsolatok Erdélyi Kutatóközpontjának képviselője, Csata Zsombor kutatásvezető összefoglalta az első kutatási szakasz előzetes eredményeit, melyek alapján beazonosításra került a három regionális vállalkozásfejlesztési központ helyszíne: Kézdivásárhely a központi régióban, Margitta az észak nyugati régióban, valamint Zsombolya a nyugati régióban.
A konferencia második részében Fándly Máriusz, a Bihar Megyei Közpénzek Felügyelőségének aligazgatója a legfrissebb romániai adóügyi változásokról beszélt, ezt követően Gergely Orsolya szociológus, a Sapientia EMTE csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományok Karának adjunktusa bemutatta a Kovászna és Hargita megyék női vállalkozóit érintő szociológiai vizsgálat eredményeit.
Március 3-a a regionális vállalkozásfejlesztési központok személyzetének felkészítésére irányuló tevékenységek kezdetét is jelenti, hiszen ugyancsak nagyváradi helyszínen kerül sor március 3-5. között a vállalkozói készségek fejlesztését célzó képzési program adaptációs műhelymunkájára a Békéscsabai Regionális Képző Központ irányítása alatt.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.