Hirdetés

Útblokád karácsonyra?

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Október vége helyett a karácsony előtti utazási csúcsszezonban készül elzárni az utakat az Erdélyi Közúti Szállítók Egyesülete. Erről Orbán László, az egyesület elnöke nyilatkozott a Krónikának.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2008. október 31., 00:002008. október 31., 00:00

Megjegyezte, azért halasztották el a december 15. és január 15. közötti időszakra a tiltakozást, mert a magyarországi közúti hatóság felettes szervéhez is beadvánnyal fordultak, kérvén az Orangeways autóbuszai számára romániai útvonalra kibocsátott szállítási engedély bevonását. Ezt azért látták szükségesnek, mert kedvezőtlen válasz esetén peres úton is próbálkoznának, és ez esetben a bíróság előtt azt is bizonyítaniuk kell, hogy valamennyi más lehetőséget kimerítettek a konfliktus rendezésére.

Internet az autóbuszon

Amint korábbi lapszámainkban megírtuk, az Erdélyből Budapestre menetrend szerinti autóbuszjáratokat működtető erdélyi cégeket is magába tömörítő egyesület azért kéri a magyarországi konkurens engedélyének a bevonását, mert szerinte a cég törvénytelenül jutott ehhez. Tény, hogy az Orangeways a magyarországi hatóságoktól kapta meg az erdélyi járataira is az útvonalengedélyt, ehhez azonban az EU-s szabályoknak megfelelően a román hatóságok is beleegyezésüket adták. A magyar szállító lényegesen olcsóbban és lényegesen jobb körülmények között szállít, mint az erdélyi konkurensek. Az egyik csíkszeredai autóbuszán most tesztelik az internetszolgáltatás minőségét, de karácsonyra a filmnézés, zene- vagy rádióhallgatás mellett immár a világhálón történő barangolással is elüthetik a buszban töltött időt a hordozható számítógéppel rendelkező utasok.

Orbán László szinte biztosra veszi, hogy egyesülete elutasító választ kap Budapestről, és rákényszerül a tiltakozásra. „Amint megbeszéltük, december 15. és január 15. között lesznek öt-hat helyen útlezárások” – ecsetelte a Krónikának az elnök. Emellett peres úton is próbálkoznak: mind a magyar, mind a román hatóságot bíróságra hívják.

A választók is dönthetnek

Orbán László elmondta, azért is halasztották a tiltakozásokat, mert el szerették volna kerülni, hogy a választási kampányban politikai színezetet kapjon a tiltakozás. Orbán ugyanis a Nemzeti Liberális Párt színeiben száll versenybe a szavazatokért a gyergyói–székelykeresztúri választókörzetben. A Krónikának elmondta, nem hiszi, javította volna választási esélyeit a konfliktus, hiszen az utazók szemében úgy tűnt fel, mintha a minőségi és olcsó szolgáltatások ellen lépnének fel. Az egyesületi vezetőnek egyébként hamarosan a bíróságon is felelnie kell a magyarországi versenytársat becsmérlő kijelentéseiért. Kovács Miklós, az Orangeways vezérigazgatója október hetedikén jelentette be, rágalmazási pert indított Orbán és az általa vezetett egyesület ellen.

„Mi internetszolgáltatással, versenytársaink pedig útblokáddal készülnek a karácsonyra” – nyilatkozta az Orangeways romániai értékesítési megbízottja. Bajkó Ernő a Krónikának elmondta, az utóbbi hetekben sem szűnt a román hatóságok túlbuzgósága. Mind a Román Közúti Hatóság (ARR), mind a vámszervek szinte napi rendszerességgel leállítják ellenőrzésre a buszaikat. Szabálytalanságot azonban nem találnak.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés