Hirdetés

Huskroua: újraindult a magyar–szlovák–román–ukrán program

Újraindult Magyarország, Szlovákia, Románia és Ukrajna határon átnyúló, Huskroua elnevezésű együttműködési programja, amelynek nyitókonferenciáját a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben, a L’Huillier-Coburg-kastélyban tartották csütörtökön.

MTI

2017. július 13., 13:182017. július 13., 13:18

2017. július 13., 14:452017. július 13., 14:45

A rendezvényen Perényi Zsigmond, a Miniszterelnökség nemzetközi helyettes államtitkára mint a program irányítóhatóságának vezetője azt mondta: a négy ország együttműködésének új fejezetét nyitják meg, valamennyi félnek fontos ez az esemény és a kooperáció.

A most futó program szerves folytatása a 2007 és 2013 közöttinek. A politikus kiemelte: ez azon kevés olyan program egyike, amelynek a támogatásából nem faragni akar az Európai Bizottság, hanem még tesz is hozzá, a korábbi 72 millió euróhoz képest most 76 millió áll rendelkezésükre, a pénz a négy ország tíz megyéjére összpontosul. Perényi Zsigmond hangsúlyozta: a nyitás hivatalosan ugyan most van, de már több pályázat elérhető, éppen ezért arra kéri a résztvevőket, hogy osszák meg javaslataikat, ötleteiket, és a határidőig valósítsák meg azokat közösen a négy ország területén élő emberek javára.

Hirdetés

A nyitókonferencia célja ehhez kapcsolódva az is volt, hogy diplomáciai csatornákon keresztül, valamint a négy ország központi, regionális és helyi szintű döntéshozói számára közvetlen tájékoztatást nyújtson a program keretén belül rendelkezésre álló európai uniós források felhasználásának lehetőségeiről.

A program első nyílt pályázati felhívása 2017. február 15-én jelent meg, amelynek keretében az együttműködési projektekben részt vevő megyék által támogatott, stratégiai fontosságú, infrastrukturális beruházásokat tartalmazó pályázatok benyújtására van lehetőség.

Ugyanakkor prioritást élvez a környezet fenntartható használata a határ menti területeken, a természeti erőforrások megőrzése, az üvegházhatású gázok kibocsátását és a folyószennyezettséget csökkentő intézkedések, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése a személyek és áruk szabad áramlásának javítása érdekében.

Ugyancsak elődleges szempont az információ-megosztás fejlesztése, a természeti és ember okozta katasztrófák megelőzését célzó közös tevékenységek, valamint vészhelyzetekben közös cselekvések támogatása, a helyi kultúra és a történelmi örökség turisztikai tevékenységek általi népszerűsítése és az egészségügy fejlesztésének támogatása.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés