2011. március 01., 10:362011. március 01., 10:36
A diplomata – aki az előző héten kétnapos hivatalos látogatást tett Azerbajdzsánban – kifejtette, Azerbajdzsán és Türkmenisztán között előrehaladott tárgyalások folynak az azeri–türkmén összeköttetés megteremtéséről. „Ha ez megvalósulna, akkor a Nabuccóval kapcsolatos összes eddigi fenntartás, aggodalom megoldódna” – mondta. Hozzátette, eddig az volt az alapvető kérdés, lehetséges-e a Kaszpi-tenger túloldaláról gázt beletáplálni a vezetékbe (Türkmenisztánt a tenger alatt kötnék össze Azerbajdzsánnal).
Németh Zsolt szerint az is lehetséges, hogy a Nabucco nyugati irányban a tervezettnél messzebb, egészen a német határig nyúlna. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarország elkötelezett a Nabucco mellett. Az energiadiverzifikáció fontosságát külön kiemeli az az energiaellátási bizonytalanság, amelyet az arab világban történtek okoztak – mutatott rá. Úgy fogalmazott: „Ebben a politikai helyzetben különösen felértékelődik, hogy a Kaszpi-térségből a déli folyosón keresztül energia juthat Európába.”
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.