
Fotó: A szerző felvétele
2011. október 14., 08:142011. október 14., 08:14
Úgy tűnik azonban, hogy a konkurencia közelsége nem jelentett akadályt az új pláza tulajdonosának, máris nemzetközi brandek sokaságával találkozhatnak a látogatók, akiket egy mozi is vár. Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, a plázának otthont adó ingatlant akkor még Tiago Mall néven építette fel korábbi tulajdonosa, azonban a válság közbelépett, a majdnem teljes mértékben kész épületet pedig értékesíteni kellett. Az új bérlő viszont nem tétlenkedett, alig egy év alatt sikerült kiadnia a felületeket.
„A Nagyvárad Shopping City a váradiaik kedvenc szórakozóhelyévé fog válni, s erre már a nyitás napján fény derül” – nyilatkozta Cristina Dinu, a pláza ügyvezetője. Az első napokban meglepetésekkel és különféle vetélkedőkkel is be próbálják csalogatni a kíváncsiskodókat, akik olyan márkákkal találkozhatnak majd, mint az Intersport, a Gloria Jean’s, az Altinbas, a Toyplex, a Coffee Shop, vagy éppen a Famous Brands bolt, ahol egyaránt meg lehet majd találni a Calvin Klein-, a Miss Sixty- vagy a Ralph Lauren- termékeket. Szintén világmárkákat vonultat fel a V46 Outlet is, ahol Alexander McQueen, Armani Collezioni, Lanvin, Christian Dior, Roberto Cavalli, Yves Saint Laurent és Jimmy Choo márkájú áruk is megtalálhatók lesznek. A Domo is itt nyitja meg második váradi üzletét, ahol 1400 négyzetméteren lehet majd elektronikai felszereléseket, berendezéseket, háztartási gépeket vásárolni.
Ugyanakkor a plázában kap helyet a Cortina Digiplex 3D-mozi, lesz bow- lingklub, számos kávézó, illetve játszótér is. A Nagyvárad Shopping City összesen 30 ezer négyzetméteren terül el, amelyből 22 ezer négyzetmétert foglalnak el az üzlethelyiségek, 6 ezer négyzetméteren alakították ki a szórakozóhelyeket, 2 ezer négyzetméteren pedig étkezni lehet. Az ingatlan kétszintes, a földszinten lesznek a boltok, fent pedig a kikapcsolódásé lesz a főszerep. Öszszesen 1000 parkolóhelyet alakítottak ki. Az új bevásáróközponthoz ugyanakkor busszal is el lehet majd jutni, a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat ugyanis hétfőn reggel kilenc órától elindítja új járatát, a 25-ös autóbuszt. A járat az új plázától az Aradi úton halad majd a Pece-hídon, majd a szerdán átadott új Körös-hídon át, majd visszafelé a Vitéz (Decebal) utcán keresztül a baptista templom mellett tér vissza az Aradi útra. Bár most már négy pláza működik Nagyváradon, egy ötödik bevásárlóközpont építkezési területét is kijelölték, s az ígéretek szerint jövő év végéig ez is megnyitja kapuit.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.