2012. április 11., 09:482012. április 11., 09:48
Az év első három hónapjában a havonkénti átlag inflációs ráta 0,5 százalék volt, 2011 azonos időszakában ez az arány 0,7 százalék volt. Az elmúlt hónapban 0,42 százalékkal emelkedtek az árak februárhoz képest – 0,64 százalékkal az élelmiszerek, 0,32 százalékkal a nem élelmiszer jellegű termékek ára, illetve 0,20 százalékkal a különböző szolgáltatások díjszabása.
A Román Nemzeti Bank (BNR) egyébként az éves inflációs rátával kapcsolatos előrejelzését 3 százalékról 3,2 százalékra módosította 2012-re. A Romániai Banki-Pénzügyi Elemzők Egyesülete (AAFBR) a múlt héten úgy értékelte, márciusra az inflációs ráta 2,5 százalékos lesz, az egyesület előzetes becslései szerint pedig decemberben 3,5 százalékos inflációs ráta várható. A statisztikai intézet adatai emellett arra is rámutatnak, hogy az ipari termelés az év első két hónapjában 0,2 százalékkal emelkedett 2011 azonos időszakának adatait figyelembe véve.
A növekedés elsősorban az elektromos és hőenergia, a földgáz, valamint a meleg víz kitermelése, illetve szállítása terén jegyzett 8,1 százalékos emelkedésnek köszönhető. A feldolgozóiparban ezzel szemben egyszázalékos csökkenést regisztráltak a tavalyi értékekhez képest. Szintén visszaesést jegyeztek a hosszú használatú fogyasztási javak piacán, amely 4,5 százalékkal csökkent.
A nagyobb ipari csoportok 5,3 százalékos növekedést jegyeztek a tőkejavak piacán, az energetikai iparban pedig 5,2 százalékos emelkedés volt az említett időszakban. Februárban egyébként az ipari termelés 1,2 százalékkal csökkent 2011 második hónapjához képest a kitermelő-, valamint a feldolgozóiparban történt visszaesések miatt, az elektromos és hőenergia, a földgáz, valamint a meleg víz szállítása terén ugyanakkor 15,6 százalékos növekedés volt a hivatal adatai szerint.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.