Hirdetés

Elfogadta a kormány az újabb adóenyhítéseket

Kiszámított, a gazdaság számára hasznos intézkedésnek nevezte kedden Eugen Teodorovici pénzügyminiszter az adótörvénykönyvben előírt enyhítések kiterjesztését – a kormány keddi ülésén fogadta el egyebek mellett a közüzemi víz általános forgalmi adójának (áfa/TVA) a 9 százalékra történő csökkentését, illetve az osztalékok jövedelemadójának 5 százalékos szintjét. 

Bálint Eszter

2015. október 27., 18:402015. október 27., 18:40

Mint a pénzügyi tárca vezetője közleményében rámutatott, az új intézkedések „folytatják a kormány tervét, céljuk pedig, hogy Románia befektetési pólussá váljon. „A régióban Románia vonzó lehet a befektetések számára – máris elértük a legmagasabb külföldi befektetési szintet a válság óta. Növelni szeretnénk a gazdasági versenyképességét regionális szinten is” – hangsúlyozta Teodorovici, aki szerint célkitűzésük a térség országaival szemben továbbra is fennálló gazdasági és társadalmi különbségek leküzdése.

A Ponta-kabinet kedden sürgősségi kormányrendelettel módosította az adótörvénykönyvet. Ennek értelmében a közüzemi víz áfája a jövő év elejétől 9 százalékra csökken, mind a lakossági, mind pedig az ipari fogyasztók esetében – az intézkedés 250 millió lejjel rövidíti meg a költségvetést Eugen Teodorovici pénzügyminiszter szerint. Becslése szerint azonban a csökkentett áfakulcs alkalmazása nyomán megnő a vízfogyasztás, miközben számos termék és szolgáltatás olcsóbb lesz.

Ugyanakkor a kormány egy évvel előrehozta az osztalékok adójának 5 százalékra történő csökkentését, a korábban tervezett 2017. január elseje helyett már jövőre meghozzák az intézkedést – így az alacsonyabb adókulcsot már a 2016-ban kiosztott, ám az idei évre kapott osztalékok esetében is alkalmaznák.

A mikrovállalkozások plafonértéke eközben 65 000 euróról 100 000 euróra nő, azonban alkalmazottaik számának függvényében különböző adózási kategóriába kerülnek. Így az alkalmazott nélküli mikrovállalkozások ezentúl is 3 százalékos jövedelemadót fognak fizetni, ha azonban már van egy munkavállaló, akkor az adó 2 százalékos lesz, két alkalmazott esetében pedig 1 százalékra zsugorodik. A kedvezmény a teljes munkaidőre vagy részmunkaidőre alkalmazott munkavállalók esetében érvényes, a részmunkaidőknek azonban ki kell tenniük egy teljes munkaidőnyi időtartamot, a munkavállalókat pedig megszabott ideig alkalmazásban kell tartani, megszakítások nélkül.

Készül a jövő évi büdzsé

A jövő évi költségvetésnek reálisan ki kell fejeznie mindazt, amire Romániának szüksége van, 2016-nak pedig a gazdaság reális fellendülése évének kell lennie – jelentette ki kedden Eugen Teodorovici pénzügyminiszter egy üzleti konferencián. Mint hangsúlyozta, a kormány már dolgozik a jövő évi állami büdzsén. A pénzügyminisztérium honlapján közzétett dokumentum értelmében egyébként jövőre 3,4 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak, 1,7 százalékos átlagos éves szintű infláció mellett, miközben a lej/euró árfolyamot 4,44 lejjel számolják. Eközben arra számítanak, hogy a lakossági fogyasztás 3,4 százalékra, a közigazgatás fogyasztása pedig 3 százalékra bővül. A befektetések terén 5,6 százalékos növekedést várnak 2016-ban, az azt követő években pedig 6 százalék feletti bővüléssel számolnak. Eközben az idei 465 ezerről számításaik szerint 2016-ra 450 ezerre, 2017-re pedig 435 ezerre zsugorodik majd a munkanélküliek száma.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés