
Fotó: Boda L. Gergely
Épülhet az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely–Marosugra közötti 1C szakaszának egy 10,105 kilométeres része, amely Marosugrát Nyárádtővel köti majd össze.
2016. június 02., 15:022016. június 02., 15:02
Az Országos Autópálya- és Közútkezelő Társaság (CNADNR) szerdán este közölte, hogy a Strabag Kft. és a Straco Grup Kft. alkotta társulást bízta meg a kivitelezési munkálatokkal, a nyilvános liciten odaítélt szerződés értéke áfa nélkül 251,349 millió lej.
Az útügyi hatóság már ki is adta a munkálatok elkezdésére vonatkozó rendeletet – derül ki a közleményből. Rámutatnak továbbá, hogy a szerződéskötés azért késett meg, mivel a CNADNR-től független okok miatt nem sikerült időben végezni a szükséges területek kisajátításával. Utóbbi oka többek között az volt, hogy nem voltak meg a szükséges iratok, hiányoztak a parcellázási tervek, vagy éppen egyazon területnek több tulajdonosa is volt – sorolják a közleményben. A projekt egyébként a 2014–2020-as nagy infrastrukturális operatív program része. A kivitelezésre 12 hónap áll a nyertes társulás rendelkezésére, a munkálatokért pedig 48 hónap garanciát kell vállalnia.
Mint ismeretes, a Brassó és Bors között tervezett, 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal. A munkálatok 2004-ben kezdődtek el, a pályát 2012-ben kellett volna átadni a forgalomnak. Ám miután csak 52 kilométer épült meg Gyalu és Aranyosgyéres között, a felek közös megegyezéssel felbontották a szerződést. A bukaresti hatóságok pedig újabb versenytárgyalásokat írtak ki több szakaszra. Ioan Rus korábbi közlekedésügyi miniszter közlése szerint Románia nagyrészt saját forrásokból finanszírozza az építkezést. Az Európai Unió ugyanis az észak-erdélyi autópályának csak az Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti szakasza megépítéséhez nyújt támogatást.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!