
Fotó: Rostás Szabolcs
Új vezetőséget kapott Blue Air fapados légitársaság, amelyben a román állam tavaly ősszel lett részvényes, miután az üzemeltető nem teljesítette a 2020-as állami támogatást követő kötelezettségeit.
2023. március 13., 21:162023. március 13., 21:16
A Boardingpass.ro szerint az Állami Vagyonkezelő Hatóság (AAAS) új vezérigazgatót és új igazgatótanácsot nevezett ki a Blue Air számára. Az állam a Blue Air Aviation SA többségi részvényese, ahol a részvények 75 százalékát birtokolja. A vállalat fennmaradó 25 százalékában az Airlines Invest SA (1,191 %) és Teodor Cristian Rada (23,8 %) osztozik.

Egyre súlyosabb helyzetbe kerül a járatait már tavaly kényszerből felfüggesztő Blue Air romániai fapados légitársaság: az Országos Adóhatóság (ANAF) a cég által felhalmozott adósság miatt már a cég hat repülőgépét is lefoglalta.
„A potenciális befektetővel kapcsolatos megbeszélések kudarcba fulladtak, és most már csak az a kérdés, hogy a csődbíróság hogyan dönt” – mondta akkor a Fanatiknak Daniel Geantă, az AAAS elnöke.
A közelmúltban a légi utasok kártalanítását elősegítő Air Claim nevű cég a bukaresti értéktőzsdén (BVB) közzétett közlemény szerint a Blue Air fizetésképtelenségét jelentette be, és közölte, hogy még mintegy 85 ezer eurót kell behajtania, és az üzemeltető 2022 folyamán jelentős összegeket fizet (békés úton vagy kényszervégrehajtás útján).

A román állam válhat a Blue Air román diszkont légi társaság többségi részvényesévé, miután a csőd szélén lévő vállalat képtelen eleget tenni a román állam által garantált 300 millió lej értékű hitelegyezmény feltételeinek.
Ugyanakkor a Blue Air 402,52 millió lejes fizetési kötelezettséggel szerepel az ANAF nyilvántartásában – írta január elején a Profit.ro. Ebből 336 millió lej fizetési kötelezettség a vállalatnak 2020-ban, a koronavírus-járvány kapcsán nyújtott állami támogatásból ered. Az állami költségvetéssel szemben fennálló kintlévőségek behajtása érdekében az ANAF a Nagy Adófizetők Igazgatóságán keresztül 6 repülőgépet foglalt le, zárolta a cég készpénzállományát, valamint a harmadik felek részuéről az adósnak járó összegekre.
A 6 repülőgépből azonban – jegyezte meg a Boardingpass.ro tavaly ősszel – csak kettő repült még.
A BlueAir Aviation jelenleg 402,52 millió lejes fizetési kötelezettséggel szerepel az ANAF nyilvántartásában, a következők szerint: 66 595 172 lej összegű adófizetési kötelezettség; 335 922 172 lej összegű állami támogatás és a 2020-ban a koronavírus-járvány kapcsán nyújtott támogatás.

Feljelentést tett a Blue Air az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) elnöke, Horia Contantinescu ellen, akit azzal vádol a légitársaság, hogy „hamis állításokkal rendkívül nagy anyagi kárt akart okozni” a vállalatnak.
Csütörtökön az Országházban átadták a Nemzet Gazdásza címet. Az idén Balla Géza erdélyi borász, Feczák János agrármérnök és Rittlinger József gazdálkodó részesült az elismerésbe
A gyors megoldások, mint a tömeges elbocsátások vagy bezárások, inkább súlyosbíthatják az állami tulajdonú vállalatok problémáit, mintsem megoldanák azokat – jelentette ki Irineu Darău gazdasági miniszter.
2025 októberéhez képest novemberben 2,2 százalékkal 5615 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.
Jelentősen, 35 százalékkal emelkedett a földgáz ára a Román Árutőzsdén, amivel az árszint meg is haladta az európai piaci szintet. Mindez pedig nem túl kecsegtető olyan körülmények között, hogy a kormány arra készül, hogy megszünteti az ársapkát.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Új lehetőség nyílik a virág- és gyógynövény-termesztők előtt: az uniós csatlakozás óta először külön pályázati konstrukció támogatja az ágazat beruházásait. A DR–18-as intézkedés akár 100 ezer euró vissza nem térítendő támogatást kínál gazdaságonként.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest 10 százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.
szóljon hozzá!