2011. július 26., 08:132011. július 26., 08:13
„Megkértem Jeffrey Frankset, a valutaalap küldöttségének vezetőjét, hogy szorgalmazza a kormánynál ezen minisztérium létrejöttét. Ennek kellene alárendelni minden olyan intézményt, mely pénzt hívhat le az európai alapoktól. A minisztérium elsődleges feladata az volna, hogy 90 százalékkal csökkentse a pályázatok elbírálási idejét. Jelenleg a pályázatok leadásánál olyan hosszúak a sorok, mint Ceauşescu idejében voltak a hentesüzletek előtt” – hangsúlyozta Dan Matei Agathon. Az ACPR alelnöke szerint szintén fontos volna mihamarabb megfelelő menedzsereket találni a jelentős összegű adósságot felhalmozott állami vállalatok élére. Elmondása szerint Jeffrey Franks figyelemmel kíséri a leendő menedzserek kiválasztását.
A megbeszélés során Dan Matei Agathon ismételten felvetette, hogy 4 százalékkal csökkenteni kellene a társadalombiztosítási hozzájárulást, mivel Romániában nagyon magasak ezen költségek. A delegáció vezetője nem utasította el a javaslatot, azonban hangsúlyozta, mindenképp tartani kell az idei évre kitűzött költségvetési hiánycélt.
Az ACPR alelnöke egyúttal felhívta a figyelmet egy általánosan elterjedt diszkriminatív gyakorlatra. Míg a magáncégek bankszámláit már nagyon kis összegű, akár 100 lejes, az állam felé fennálló tartozás esetén zárolják, ugyanez nem történik meg olyan állami tulajdonban levő vállalatokkal, melyek hatalmas összegekkel adósai a központi költségvetésnek.
„Legutóbbi látogatásuk óta Románia kilábalt a recesszióból. Természetesen nincs idő pezsgős ünneplésre, mert vigyáznunk kell, nehogy elkövessük a 2008-as hibákat, az eddig elért eredmények megerősítésén kell dolgoznunk” – nyilatkozta Emil Boc kormányfő közvetlenül a küldöttséggel folytatott megbeszélés előtt. Jeffrey Franks válaszában kifejtette, hogy értékeli Románia eredményeit. Tegnap a fő ellenzéki erő, az USL vezetői is találkoztak a valutaalap küldöttségével. „Azokról az intézkedésekről fogunk tárgyalni, melyeket a kormány meg kellett volna hogy tegyen, de nem tett meg. Mivel nagy befolyással bírnak a kormányra, arra kérjük őket, próbálják meg elérni, hogy a kormánypártok ültessék gyakorlatba a mi gazdasági programunk egy részét” – nyilatkozta Daniel Constantin, a Konzervatív Párt elnöke.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!